Egy hónappal azután, hogy a románok kisajátították maguknak a Fehérvár Szatmátnémetiben született védőjét, Rus Adriánt – aki azóta a felnőttválogatottban is bemutatko- zott –, a klub újdonsült Puskás-díjas csatárának, Zsóri Dánielnek a sikerét is sajátjuknak tekintik. „Egy román nyerte a Puskás-díjat” – írta a gsp.ro sportoldal, amely a cikkében büszkén említi: a 18 éves focista Nagyváradon született.
– Óriási megtiszteltetés, hogy a legnagyobb magyar játékosról elnevezett díjat első magyarként vettem át. Ez nemcsak számomra, Magyarországnak is hatalmas büszkeség – nyilatkozta a díj átvétele után Zsóri, aki a színpadon is magyarul köszönte meg a díjat, nem románul.
Merthogy állítólag nem is nagyon beszéli a nyelvet, Simonyifalváról 12 évesen költözött Magyarországra. Édesanyja, Dalma egy korábbi interjúban hálálkodott is a magyaroknak, miként fogalmazott: Romániában csak pénzen lehet futballkarriert venni, arra pedig nekik nem volt lehetőségük.
Magyar focista ilyen nívós egyéni elismerést egyébként legutóbb 1967-ben zsebelt be, amikor a Fradi gólvágója, Albert Flórián aranylabdás lett.
Otthonosan mozgott a sztárok között
„Amikor vége lett a gálának, olyan sztárok gratuláltak, mint Marcelo, Sergio Ramos, Clarence Seedorf, valamint Jürgen Klopp is. Egyszerűen hihetetlen érzés” – mondta Zsóri, aki az említett sztárokon kívül Roberto Carlosszal és Luka Modriccsal is lőtt egy-egy közös fotót.
CR7 stílusában állt színpadra
A mai divatnak megfelelő bokalengő öltönynadrágban és egy nagyjából 100 ezer forintos, fehér Alexander McQueen márkájú sportcipőben jelent meg a milánói Scalában Zsóri. Bár zoknija és lábbelije miatt sokan támadták a közösségi oldalakon, a friss díjazotthoz hasonló öltözékben pózolt az augusztusi UEFA-gálán az első Puskás-díjas Cristiano Ronaldo is, egyben a fiatal magyar kedvenc játékosa.
Messi a nagyfia miatt örült
Sokadik egyéni elismerését zsebelte be, de elôször választották a FIFA Év játékosának Lionel Messit, aki nagyon boldog volt. – Ez az este nagyon fontos, mert először van itt a feleségem és a két nagyobbik fiam – mondta a Barcelona sztárja. – Amikor első elismerésemet kaptam, Thiago még nagyon kicsi volt, most viszont már felfogja, hogy díjazzák az apját – tette hozzá büszkén.
Ronaldo nem egy Van Dijk
Augusztusban Virgil Van Dijk lett a legjobb játékos az UEFA-nál. Most a FIFA-nál Lionel Messi. A Liverpool BL-győztes holland védője legnagyobb riválisára, a Barcelona argentinjára voksolt.
– Messi a világ legjobbja, ő a legjobb akkor is, ha nem játszik BL-döntőt – indokolt Van Dijk. Cristiano Ronaldo ellenben el se ment a gálára, otthonából posztolt egy képet, ami mellé ezt írta sokat sejtetően:
– Nem érhetsz el mindent, de mindent megtehetsz annak érdekében, hogy az álmaid valóra váljanak. És soha ne feledd, hogy az éjszaka után mindig hajnal jön.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.