A csoportelsőségért meccseltek a lányok, akik az addig szintén hibátlan oroszokkal csaptak össze a kvangdzsui világbajnokság csoportkörének harmadik fordulójában. Az első hely megszerzése azért is fontos, mert a kvartett győztese automatikusan a negyeddöntőbe kerül, míg a második helyezett a nyolcaddöntőben folytathatja. Így egy meccsel többet kell játszania a vesztesnek.
A két gárda legutóbb egy hónappal ezelőtt, a Világliga budapesti nyolcas döntőjében találkozott, akkor az oroszok győztek 14-9-re. A tegnapi összecsapáson megint öt gól volt a különbség. Ami már majdnem a találkozó kezdetén kialakult: három perc elteltével 4-0-ra elhúzott a rivális. A negyed felénél éledeztek Bíró Attila tanítványai, akiknek sikerült felzárkózniuk, így 6-4-es orosz vezetéssel ért véget az első nyolc perc. A második negyedet is álmoskásan kezdték Gangl Edináék, elsősorban a támadójáték döcögött, amin a szövetségi kapitány időkérése sem javított, a nagyszünetre 11-7-es hátrányban mentek a magyarok.
A folytatásban nem záporoztak egyik oldalon sem a gólok, de az oroszok ettől függetlenül is tovább növelték előnyüket, ötgólos hátrányban fordulhattak lányaink az utolsó negyedre. Ez meg is maradt, noha a végjátékban próbálkozott becsülettel a magyar csapat.
– Sokkal többre számítottam. Bár voltak jó periódusaink, de összességében nem tudtuk felvenni a versenyt az oroszokkal. Új-Zéland ellen sokkal jobban kell játszanunk – mondta a lefújás után Bíró kapitány.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.