Több láda sör és tucatnyi behűtött pezsgő várta a bakui Olimpiai Stadion öltözőjében a Chelsea focistáit, akik többek között a klub színeiben nagy valószínűség szerint utolsó meccsét játszó Eden Hazard duplájával a második félidőben szinte kiütötték az Arsenalt az EL-döntőben.
– Azt hiszem, ez a búcsú pillanata. Már két hete meghoztam a döntést, csak a két klubnak kell megállapodnia egymással – mondta a lefújás után a Real Madridba tartó belga támadó, aki a klub történetének mindkét Európa Liga-sikeréből kivette a részét, igaz, 2013-ban sérülés miatt nem lépett pályára a döntőben. Élete első trófeáját szerezte viszont a kékek menedzsere, az erős dohányos Maurizio Sarri, aki nem is hazudtolta meg önmagát: jókedvében már a kispadon rágyújtott egy cigire. Ha rajta múlik, még nem a búcsúpipáját szívta el.
– Megérdemlem, hogy a Chelsea edzője maradjak – jelentette ki a 60 éves olasz, aki még a pályán egy kubai szivart, a meccs utáni sajtótájékoztatón pedig egy doboz cigit kapott ajándékba.
A stadionban egyébként ott volt a délnyugat-londoni klub tulajdonosa, az orosz Roman Abramovics is, aki csaknem egy év után látta először élőben játszani csapatát. Tavaly nyár óta ugyanis nincs vízuma Angliába, a brit sajtó szerint ehhez a külföldi befektetők vagyonának szigorúbb ellenőrzése miatt nem jutott hozzá. Abramovicsnak tehát jól jött, hogy Bakuban játszott a csapata, és büszkén pózolt a trófeával, valamint Cesar Azpilicueta csapatkapitánnyal.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.