Nagy Antal örömmel dolgozna a Honvéd-sikerért

Nagy Antal örömmel dolgozna a Honvéd-sikerért

foci
PUBLIKÁLÁS: 2019. május 05. 12:30
(szabó)

A négyszeres magyar futballbajnok Nagy Antal arról álmodik, hogy egykori csapatát, a Honvédot együtt dirigálhatja a Dajka László, Gyimesi László, Supka Attila, Andrusch József, Sallai Sándor összetételű edzői stáb, a háttérből pedig besegítenek nekik Esterházy Mártonnal kettesben.

– Mi, így heten sokat tudnánk tenni azért, hogy a Honvéd ismét bajnok legyen – húzza alá a 62 esztendős, 32-szeres válogatott Nagy, aki sajnálkozva említi, hogy pályafutása befejezését követően azért nem került helyzetbe a honi futballsportban, mert nem tolakodott.

Nagyhalásziból indult, a helyi TSZ SE-ben édesapja volt a klubelnök, útja onnan Nyíregyházán keresztül vezetett a Bp. Honvédhoz. Előfelvételis műszaki egyetemistaként Szegeden lehúzott tizenegy hónapot a katonaságnál, közben persze focizott, és bár a SZEOL marasztalta, a Honvéd fényesebb jövőt kínált neki, és ez döntött. Végül levelezőn szerzett mérnöki oklevelet. 

A futballban olyan kihívói akadtak, mint Bálint László, Rab Tibor, és ennek a rivalizálásnak köszönhetően rohamosan fejlődött. Meg is akadt rajta Mezey György edző szeme, később szerepeltette az 1986-os mexikói vb-együttesében, amivel persze együtt járt a 6-0-s, Szovjetunió elleni vereség.

– Arra a 90 percre együtt melegítettem Bognár Györggyel, aki pokoli szédülésre panaszkodott. Ugyanazt éreztem én is. Aztán három héttel Mexikó után a francia Nancy-Lor­raine-nél a csapatorvos hüledezett. Látta a szovjetek elleni kínszenvedést, a vizsgálaton viszont tökéletesek voltak a fizikai mutatóim. Sandán megjegyezte: alighanem a doppingolást szúrták el a magyar orvosok, de ezt visszautasítottam. Akkor viszont a szovjetek kevertek titkos szert a magyarok ételébe, mondta a doki – emlékezett vissza Nagy.

A Nancynél a később az Arsenallal parádézó francia edző, Arsene Wenger a játékosaival együtt végzett erdei futáson arra tanította, hogy tréning során minimum két liter Evian-vizet igyon, a meccs előtt pedig kerülje az uborkát és a somlói galuskát, mert árt a teljesítménynek. 

Antal manapság pénzügyi tanácsadóként dolgozik, TAO-ügyekben az ország egyik legképzettebb szakembere. Ha viszont visszarepülhetne az időben, mindent elkövetne, hogy 25–26 évesen külföldön focizzon, mert jóval magasabb ívű pályát futhatott volna be.

– Persze így is szerencsés vagyok, mert Mezey személyében edzőóriás volt az egyik mesterem – búcsúzik.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.