Ronaldo edzője megrajzolta Köllő Babettet

Ronaldo edzője megrajzolta Köllő Babettet

Juventus
PUBLIKÁLÁS: 2019. április 02. 05:10
Dolcetti képeiből kiállítás nyílt Torinóban.
K. B.

A Feleségek luxuskivitelben című realityműsorból ismertté vált tévés személyiséget, Köllő Babettet is megrajzolta – amint épp egy operettfellépés köz­ben, magyaros ruhában áll a színpadon – a Juventus focicsapatának má­sodedzője, Aldo Dolcetti.

Az aranykezű szakember edzői pályafutása elején, még 2005 és 2006 között volt a Honvéd, majd 2008-ban a Siófok trénere. Nyolc éve az AC Milannál is segítette Massimiliano Allegri munkáját, ezt teszi most is a Juvénál. És amellett, hogy az edzéseken többek között a világ egyik legjobb focistáját, Cristiano Ronaldót irányítja, szabadidejében rajzolgat, nem is akárhogyan. Fantasztikus munkái között található portré az ötszörös aranylabdás portugálról, de Paulo Dybalát és Leonardo Bonuccit is megrajzolta.

– Amikor az Aldo vezette Honvéd a bonyhádi focicsapattal játszott kupameccset, anyukám a helyi tévénél dolgozott. Behívták egy interjúra – mesélte a Borsnak Babett, hogyan találkozott és ismerkedett meg az olasz szakemberrel. – Kialakult köztünk egy barátság, és elkezdtünk együtt bulizni járni, valamint voltam kint Honvéd-meccseken is. Azt tudtam, hogy az edzősködés mellett rajzol, de hogy ennyire jól… Amikor három hónapja megrajzolt engem – amit szerintem az egyik előadásom felvétele alapján csinált –, és feltöltötte az Instagramra, ledöbbentem. Zseniális lett – hüledezett Babett.

Hozzátette: a mai napig tartják a kapcsolatot a Juventus másodedzőjével, akinek mű­veiből a torinói Zabert Galé­riában nyílt kiállítás a minap.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.