Megismétlődik a bajnokságban a BL-dráma? 3 nap alatt tönkreteheti a Spurs a Cityt

Megismétlődik a bajnokságban a BL-dráma? 3 nap alatt tönkreteheti a Spurs a Cityt

BL
PUBLIKÁLÁS: 2019. április 20. 11:15
<p>A BL-ből már kiütötte a Man. Cityt a Tottenham, amely a bajnoki címért folytatott harcban is lépéshátrányba sodorhatja a világoskékeket.</p> <p>Man. City - Tottenham: Ma, 13.30, Tv: Spíler1</p>
K. B.

Három nap telt el az­óta, hogy a Bajnokok Ligája-szezon eddigi legjobb meccsét játszotta egymással a Manchseter City és a Tottenham Hotspur, a két csapat pedig ma ismét összecsap egymással. Ugyanabban az Etihad Stadionban, ahol szerdán rekordgyorsasággal született öt gól az első 21 percben, és ahol a 93. percben a továbbjutást jelentő City-gólt a videobíró les miatt érvénytelenítette, így drámai körülmények között a Tottenham örülhetett és jutott a négy közé.

– Teljesen más meccset fogunk vívni! A Premier League-ben kü­lönböző célokért harcolunk. A Manchester City meg akarja nyerni a bajnokságot, nekünk pedig na­gyon fontos az első négyben vé­gezni – nyilatkozta Mauricio Po­chettino, a londoniak vezetőedzője, aki csapatával három nap alatt teljesen tönkrevághatja a manchesteriek szezonját.

Ugyanis egy esetleges sikerrel Guardiola csapata lépéshátrányba kerül a bajnoki címért folytatott küzdelemben a Liverpoollal szemben – amely a fordulót megelőzően úgy vezet két ponttal, hogy egy meccsel többet játszott riválisánál.

Bár az Angol Ligakupát februárban megnyerte a City, és az FA Kupa májusi döntőjében is jó eséllyel indul a Watford ellen, a több százmillió euróból gazdálkodó klub és szurkolói aligha lesznek elégedettek az idénnyel, ha a hőn áhított BL-cím mellett a bajnokság megnyerése is elúszik.
Ez esetben pedig Guardiola sorsa is megkérdőjeleződik…

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.