„Bajnokcsapat, bajnokcsapat!” – zúgott, több mint tizenhatezer torokból a Groupama Aréna lelátóin a Mol Vidi 4-1-es legyőzése után, majd az utcán folytatta az ünneplést a Fradi-tábor. Most már tényleg be lehet készíteni a tűt és a cérnát a harmincadik bajnoki elsőségért járó csillag felvarrásához.
Marko Nikolics, a Mol Vidi szakvezetője is előre gratulált a Ferencvárosnak a megérdemelt bajnoki címhez.
A zöld-fehér vezetők és a játékosok azonban nem akarnak semmit elhamarkodni, így náluk még nincs itt az ünnepség ideje, igaz, örülnek, hogy a szurkolók már megelőlegezik az aranyat. Nem is alaptalanul. Bár két pontra még mindig szükség van, a Fradi-tábor azt szeretné, ha a bajnokavatást az Újpest ellen tarthatnák meg. Az lenne az Arénában az első közös bajnoki ünnep, hiszen három éve, amikor Thomas Doll irányításával első lett a csapat, ráadásul rekordelőnnyel, a lelátókról hiányoztak az ultrák. Azóta szent a béke, a csapat pedig meghálálja nekik a szurkolást. Mert a Fradi „szurkolói akadémia” még mindig kiemelkedik a hazai mezőnyből. Mondja is valamennyi játékos, hogy fél aranyat érnek, a másik felét kell csak nekik hozzátenniük.
A drukkerek tehát május 3-ra hegyezik magukat, akkor lesz 120 éve, hogy megalakult az FTC, s az évforduló másnapján Ferencváros–Újpest derbit rendeznek. Igaz, addig lesz még egy forduló – a Honvédhoz megy a csapat, az MTK-stadionba –, s a jegyek már rohamosan fogynak.
A Vidi elleni diadal után egyébként Szergej Rebrov edző is engedett kicsit a szigorából, s hirtelen felindulásból két nap pihenőt engedélyezett játékosainak. A Bajnokok Ligája persze még szóba nem kerül, bár a drukkerek már figyelik a többi ország bajnokságát és kívánságlistát gyártanak arról, hogy melyik igazán nagy csapatot verhetnék el kedvenceik az Üllői úton.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.