Sport

Ismét Kispest lehet a Honvéd focicsapata - Jobb fizetéseket ígérnek az új tulajok

T. N.

Létrehozva: 2019.04.12.

A Honvéd focicsapatának új tulajdonosai ígéretet tettek arra, hogy nem fukarkodnak majd a pénzzel, évi kétmilliárd forintnál nagyobb összegbôl üzemeltetnék a kispesti klubot.

Forrás: Végh István

Szép jövőt ígérnek a nagy múltú NB I-es fociklub, a Budapest Honvéd új tulajdonosai, Bozó Zoltán és Mendelényi Dániel. A húsz éve alapított, távközlés-technológia kiépítésével foglalkozó Metalcom Zrt. vezetői elárulták, másfél éves tárgyalássorozat után tudták megvásárolni a klubot George F. Hemingwaytől, de üzleti titokra hivatkozva a vételárat nem fedték fel.

Habár Bozóéknak sok kötődésük van a sporthoz, a focival a közelmúltig nem volt szoros kapcsolatuk – gyerekkori emlékeik annál inkább –, de úgy látják, hogy a Honvédban nagy lehetőségek rejlenek. 

– A klub eddig is nyereséges volt, szeretnénk, ha ez a jövőben is így maradna. Azon leszünk, hogy új szponzorokat találjunk a csapat mellé, amire az akadémia, az épülő új stadion és a Honvéd márkanév miatt jó esélyünk van  – magyarázta Bozó, aki azt nem árulta el, hogy mekkora éves költségvetésben gondolkoznak, de utalást tett arra, hogy a jövőben szeretnék megemelni a játékosok, a szakmai stáb fizetését. 

A tulajdonosok megerősítették, hogy a Magyar Kupa-győzelem minden idényben első számú cél, és versenyben kívánnak lenni a bajnoki dobogóért is.

– Úgy tervezzük, hogy a jövőben nagyobb hangsúlyt kapnak az akadémistáink. Hogy a nyáron kikkel újítunk szerződést, illetve kiket igazolunk, még a jövő zenéje, vizsgáljuk a helyzetet – tette hozzá Mendelényi. 

A tulajdonosok elárulták, a klub régi sztárjait szeretnék jobban megbecsülni, illetve leülnek tárgyalni a Hemingway idejében távol maradó szurkolókkal is, hogy visszacsalogassák őket a lelátóra. Elképzelhető, hogy a klub ismét Kispest Honvédra változtatja a nevét. Azt viszont cáfolták, hogy a nyáron Horváth Ferenc váltja az edzői poszton Supka Attilát.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142076_auto_resized.jpg
origo.hu

Jön a hatnapos munkahét a Samsungnál

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713505811
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141583_auto_resized.png
metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142642_auto_resized.png
hirtv.hu

Vezércikk – A baloldal új reménysége mögött máris megjelent a Bajnai Gordon nevével fémjelzett datadatos csapat + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713505811
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127937_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713505811
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713505811
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143071_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Pótolhatatlan űrt hagyott az életünkben” – 4 éves kislány hunyt el az esti horrorbalesetben

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget