Megye IV-ben rúgja a bőrt Kállay-Saunders András

Megye IV-ben rúgja a bőrt Kállay-Saunders András

focista
PUBLIKÁLÁS: 2019. március 14. 04:50
K. B.

Kiütéses győzelemmel mutatkozott be a Pest megyei IV. osztályú bajnokságban szereplő Sződ focicsapatában az amerikai-magyar énekes, Kállay-Saunders András.

– Bár számomra a zene az első, gyermekkorom óta szeretek focizni. Amerikában még az egyetemi csapatban is benne voltam, de megsérült a térdem, ezért sokáig nem játszottam – mesélte a Borsnak Kállay, aki már évek óta erősíti a kispályás magyar művészválogatottat, és sződi „szerződtetését” is en­nek köszönheti.

– Több társam is játszik a Sződ nagypályás csapatában, és megkérdezték, lenne-e kedvem csatlakozni. Mivel a meccsek vasárnaponként vannak, amik ne­kem általában szabadok, igent mondtam. Az énekes jelenleg 70 százalékos állapotban érzi magát a focipályán, de új lemezeinek készítése mellett igyekszik sokat edzeni, hogy tavaszra góllövő formába lendüljön. Bár első tétmeccsén nem talált a kapuba, egy csukafejessel riogatta a rivális Márianosztra kapusát.

– Sikerült 4-0-ra nyernünk, és a második helyen állunk a baj­nokságban. A feljutás a cé­lunk – jelentette ki a sződi csatár.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.