Óriáskerekezéssel ünnepelte a duisburgi Európa-bajnokság 41. évfordulóját a legendás asztalitenisz-válogatott, amely tarolt a németországi kontinenstornán: a megszerezhető hét aranyéremből ötöt magyar versenyző(k) nyakába akasztottak. A legkiemelkedőbb teljesítményt kollégánk, Gergely Gábor nyújtotta, aki triplázott, hiszen egyéniben, párosban és csapatban sem talált legyőzőre.
– Pályafutásom egyik legszebb pillanata volt az 1978-as Eb, hiszen ott értem fel a csúcsra egyéniben. A legnagyobb élményem viszont az észak-koreai Phenjanhoz köthető. Negyven évvel ezelőtt kétszer győztük le a verhetetlennek hitt Kínát, ezzel pedig világbajnoki címet szereztünk Magyarországnak – mondta a Borsnak a 65 éves klasszis, hozzátéve: szeret nosztalgiázni. – Kiemelt helyen őrzöm ezeket az érmeket. Csodás élményeket éltem át élsportolói pályafutásom alatt, ha rápillantok a medálokra, beugranak a régi emlékek.
A legendás trió, Gergely Gábor, Jónyer István és Klampár Tibor az óriáskeréken is állta a sarat, igaz, utóbbi kiválóság arcáról lefagyott a mosoly.
– Hazudnék, ha azt mondanám, élveztem – mondta lapunknak hullasápadtan Klampár. – Féltem picit, de a srácokért bármit vállalok. Régen is benne voltam minden hülyeségben, ez 65 éves koromra sem változott. Örülök, hogy épségben megúsztam ezt a kalandot.
A férficsapat: Gergely Gábor, Jónyer István, Klampár Tibor, Kreisz Tibor
A női csapat: Magos Judit, Kisházi Beatrix, Szabó Gabriella, Oláh Zsuzsa
Férfi és női egyéni: Gergely Gábor és Magos Judit
Férfipáros: Gergely Gábor és Milan Orlowski (cseh)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.