Nyugdíjából tartja el a bokszakadémiát

Nyugdíjából tartja el a bokszakadémiát

szövetség
PUBLIKÁLÁS: 2019. február 02. 11:15
(szabó)

Noha 2018-ban az utolsó fillérig megvonták a hajdúszoboszlói Papp László Ökölvívó Akadé­miától a szövetségi támogatást, azért a boksz nem halt meg a fürdővárosban. Ez főként a hetvenhét éves mesteredzőnek, Szántó Józsefnek köszönhető.

– A szövetség fokozatosan húzta ki alólunk a sámlit, de üzenem, nem törnek meg – mondja Szántó. – 2014-től, amikor még 46 millió forint éves központi támogatásban részesültünk, évről évre folyamatosan fogyatkozott a segítség: 39, 20, végül csak 11,6 milliót kaptunk. Sőt tavaly már a nagy semmi járt nekünk, ráadásul az ügyészség vizsgálta a gazdálkodásunkat. Persze rendelleneset nem talált.

A tréner máig nem kapott hivatalos papírt arról, miért zárták el a pénzcsapot, amint annak okát sem tudja, miért van a szövetségi vezetés bögyében.

– Azt vágták a szemembe, hogy „szakmaiatlan munkát” végzek – panaszkodott Szántó. – Nos, ha ez megállná a helyét, kérdem én: a szoboszlói önkormányzat évek óta miért bocsátja ingyen a rendelkezésemre az edzőtermet? Arról nem beszélve, hogy a teljes rezsiköltséget szintén a városvezetés állja.

Tavaly Szántó 622 ezer forintot fizetett saját zsebből telekommunikációs előfizetésekre, becslése szerint az évek során a félretett nyugdíjából több millió forintot fordított a helyi ökölvívás lélegeztetőgépen tartásáért.

– Jelenleg is fizetés nélkül dolgozom, mindenemet az akadémiára, tizenöt fiatalomra fordítom. Hogy miért? Mert háromszoros olimpiai bajnok névadónk, Papp László emléke, nagysága erre kötelez.    

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.