Harmadik világbajnoki címét szerezte meg a 29 éves holland dartsos, Michael van Gerwen, miután a döntőben könnyedén legyőzte a világranglista 10. helyén álló Michael Smitht.
A 28 éves brit játékos siralmas teljesítményt nyújtott, sem a triplák, sem a kiszállók nem jöttek össze neki.
Négy nullánál nem kételkedtem abban, hogy nyerek – mondta Michael van Gerwen.
– Nagyon nehéz egy olyan dartsos ellen játszani, mint Van Gerwen. Óriási nyomás alá helyezi ellenfeleit, egy, maximum két nyilat hagy arra, hogy kiszállj. Ezt a pszichikai hadviselést még a legprofibb versenyzők sem bírják – fogalmazott Magyarország első hivatásos dartsosa, Székely Penge Pál a Borsnak.
Bár a holland játéktudásban a mezőny előtt jár, és 29 éves kora ellenére már háromszoros világbajnoknak mondhatja magát, Székely szerint mégsem juthat Phil Taylor szintjére. A brit legenda 16-szoros vb-győztesként vonult vissza tavaly.
Nem tudtam kiszállni… Kikaptam 7-3-ra, de ha élek a lehetőségeimmel, akkor 5-5 is lehetett volna – fogalmazott Michael Smith.
– Taylor annyira különleges és fantasztikus dartsos volt fénykorában, hogy az ő teljesítményét lehetetlen felülmúlni. Gerwenben látnék potenciált, azonban rettentő sűrű a mezőny.
– A fiatal versenyzők is nagyszerűek, és nemcsak a vb-n remekeltek, hanem egész évben – zárta a 46 éves magyar játékos.
A döntő számokban
Van Gerwen:
Átlag 102,21 - 14 db 180-as - kiszállás 25/54 (46%) - legmagasabb kiszálló: 129
Smith:
Átlag 95,28 - 13 db 180-as - kiszállás 19/47 (40%) - legmagasabb kiszálló: 127
Rajtol a BDO-vb
Nem sokáig maradunk darts nélkül: január 5-én rajtol a másik nagy szervezet, a British Darts Organization (BDO) világbajnoksága. A trófeát korábban olyan világsztárok hódították el, mint Phil Taylor vagy Raymond van Barneveld. A tornát élőben közvetíti a Sport Tv.
James Wade váltja Simon Whitlockot
Kialakult a 2019-es Premier League mezőnye. Nagy változás nem történt a tavalyihoz képest: Simon Whitlock helyére James Wade került, aki 2017 után tér vissza a PL-be. A sorozat február 7-én kezdődik Newcastle-ben, míg a londoni négyes döntő május 23-án lesz.
A résztvevők: Michael van Gerwen (1. a világranglistán), Rob Cross (2.), Peter Wright (3.), Gary Anderson (4.), Daryl Gurney (5.), Michael Smith (6.), Gerwyn Price (7.), Mensur Suljovic (8.), James Wade (10.), Raymond van Barneveld (28.).
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.