Sport

Focisták, akik eltapsolták a vagyonukat - Megdöbbentően hosszú lehet a lista!

szs

Létrehozva: 2019.01.01.

A hír megdöbbentő. Az egykori brazil futballista ász, Ronaldinho útlevelét bevonták.

Forrás: AFP

Ki nem teheti a lábát Brazíliából Ronaldinho. Az egykori híres labdarúgó pénzszűkében volt, ezért egy olyan földterületen próbált vállalkozásba kezdeni, ahol az tilos. Mivel elkapták, és a bűne nem bocsánatos, vizsgálják az ügyet, és az útlevelét is bevonták. Brazil lapértesülések szerint Ronaldinho bankszámláján az elmúlt hónapban mindössze 5 font (1800 forint volt).

Az egykor ötmillió fontra becsült vagyona (1,7 milliárd Ft) egyszerűen szétolvadt, 1,75 millió font (621 millió Ft) tartozást halmozott fel. Hogy azt miből egyenlíti ki, nem tudni. Próbálkozott ugyan az említett, de meg nem nevezett vállalkozással rajtavesztett.

Esetéhez hasonlatos a korábbi angol válogatott Paul Gascoigne ügye. Három évvel ezelőtt 42 ezer fontot (1,5 millió Ft) jegyzett, de azzal rosszul gazdálkodott. Jelenlegi adósságállománya 200 ezer font (71 millió Ft). Gyaníthatóan piára és kábítószerre folyt szét a pénze.

A ghánai Asamoah Gyan korábban a sanghaji SIPG színeiben heti 227 ezer fontot (80 millió Ft) vételezett be bérként, ám gondatlanul bánt a bevételével, és mostanra 600 fontja (213 ezer Ft) maradt. Hogy az mire elég? Hidegvízre és kenyérre, azaz semmire.

A sort lehetne folytatni olyan hírességekkel, mint Keith Gillespie, a Manchester United egykori játékosa, aki a becslések szerint eddig 7,2 millió fontot (közel 2,6 milliárd forintot) költött szerencsejátékokra.

Ugyancsak a kaszinókban költötte el pénzét Lee Hendrie, aki egykoron az Aston Villa labdarúgójaként heti 30 ezer fontot (közel 11 millió forintot) keresett.

Celestine Babayaro, a Chelsea és a Newcastle volt focistája már 2011-ben tönkrement.

Eric Djemba-Djemba egykoron Cristiano Ronaldo és Ryan Giggs csapattársa volt a Manchester United színeiben. A kameruni középpályás a pénzét elszórta, jelenleg a svájci ötödik ligában focizik.

Paul Merson, az Arsenal egykori játékosa kaszinókra, drogra, italra, szórakozásra szórta el irdatlan, 7 millió fontos (2,5 milliárd forintnyi) vagyonát. A házát is pénzzé tette.

A norvég John Arne Riise, csupán két évvel azután, hogy megnyerte a Liverpool-lal a Bajnokok Ligáját, tönkrement. Játékosként 50 ezer fontot (18 millió forintot) keresett egy héten.

Az egykoron ünnepelt, tönkrement focistákról ennél lényegesen hosszabb összeállítást is le lehetne hozni. Csupán pár példát ragadtunk ki a teljesség igénye nélkül.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17008726_auto_resized.png
origo.hu

Elképesztő, mennyibe kerül Berki Mazsi luxusútja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25540_resized.jpg?avcount=1709349613
origo.hu

Leonardo Di Caprio perverz szextitkairól beszélt egy modell

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17001600_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

10 fűszeres, krémes tészta recept, amiben a spagettié a főszerep

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17006231_auto_resized.jpg
vg.hu

Beütött a német krach: zuhanórepülésben a magyar export

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17008432_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Durva baleset egy oviban: porcukor helyett tisztítószert kaptak reggelijükre a gyerekek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17006798_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Elkezdhetünk fizetni a gyermekeink vérével" – háborúra készül Lengyelország

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25532_resized.jpg?avcount=1709349613
origo.hu

G.w.M megszólalt Kulcsár Edina terhességéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16934518_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. február 8.: a Kos bárkit az ujja köré csavar, a Rák segítséget kap

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16996681_auto_resized.jpg
borsonline.hu

29 évvel ezelőtt nyert a lottón, még mindig megvan a mesés vagyona: elárulta a titkát a milliomos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17008174_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez a 3 csillagjegy belép a csábítás korszakába és mindenkit levesz a lábáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17006605_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási változás lépett életbe mától az Aldiban, ez mindenkit érint

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/UBveBTe0xyzdE_CSrERvGtvBQYLqZ41W8y35kZo5mmM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ4MzkwNzY1MmE5NjQ2ZjU4MTFkZDQzYTVmMmNiOTBj.jpg
Gyász

Összetört a sportszakma: elhunyt a magyar világbajnok

https://cdn.borsonline.hu/2024/02/ol_wIzVSXXLdlmEdgvnfHQY1A2vqhkwZwb_PKe84LqA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzEzNDdjNTY3Y2I5YjQxYzNhZDJiNTFkNmFlYzIwODIx.jpg
FELBUKKANT

Előkerült Milák Kristóf: végre megtörte a hallgatást, így üzent a magyaroknak