Sport

Rebrov Böde kirakásáról: tiszteletben kell tartania a csapatnak és a szurkolóknak is

K. B.

Létrehozva: 2018.12.12.

Büntetésből felfüggesztette Böde Dánielt januárig a Fradi, amiért hétvégén csapkodott és káromkodott a lecserélésekor. Ez a döntés akár végleg ellehetetlenítheti a csatár jövőjét a klubnál.

Forrás: Czerkl Gábor

A klub leghűségesebb játékosát, az FTC-t hat éve szolgáló Bödét kitette a Mol Vidi elleni, vasárnapi rangadóra ké­szülő csapatából Szerhij Rebrov vezetőedző. Az ukrán szakember azért szánta rá magát a drasztikus lépésre, mert a támadó meg­engedhetetlenül viselkedett, amikor a Mezőkövesd elleni múlt hétvégi bajnoki 61. percében lecserélte őt.

A tévéfelvételeken csak annyi látszott, hogy Böde a fejét lehajtva káromkodott, majd a kispadra leülve dühében földhöz vágta a kabátját, de hogy mit mondott, nem lehetett leolvasni a szájáról, így minden bizonnyal a kispadon helyet foglalók fordíthatták le Rebrovnak az elhangzottakat.

– Láttam már ilyen reakciót hasonló helyzetben. Jó képességű játékos, aki már több fontos gólt is szerzett idén. De most úgy döntöttem, lecserélem, ezt pedig tiszteletben kell tartania, mint ahogy az egész csapatnak és a szurkolóknak is – nyilatkozta az eset után Rebrov.
Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója az Origónak elmondta, Böde büntetése csak a Vidi elleni meccsig érvényes, a januári felkészülést már együtt kezdheti meg a csapattal.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy tavasszal is biztosan a Fradiban szerepel majd a szurkolók kedvence. Sajtóhírek szerint ugyanis Bödének nem ez volt az első nézeteltérése az ukrán edzővel, hiszen már korábban is nehezményezte, hogy kevés lehetőséget kap. Tizenhat bajnokin csupán 749 perc jutott neki Rebrovtól, annak ellenére, hogy a leghatékonyabb játékosa az egész csapatnak – átlagosan 150 percenként szerez gólt.

Böde távozását vetítheti előre az is, hogy az FTC állítólag csatárt szeretne igazolni, és már ki is nézte a fehérorosz BATE Bori­szov lejáró szerződésű játékosát, Nyikolaj Szignyevicset.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194480_auto_resized.jpg
origo.hu

Rengeteg titkot őriznek a világ leghíresebb bunkerei - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27843_resized.jpg?avcount=1715059212
origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193247_auto_resized.jpg
vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192818_auto_resized.jpg
life.hu

Édesanyja bántalmazásával vádolták meg Nicolas Cage fiát: az asszonyt hatalmas zúzódásokkal fotózták le

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187841_auto_resized.jpg
vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27844_resized.jpg?avcount=1715059212
origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715059212
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715059212
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715059212
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el