Risztov és Knézy is halhatatlanná vált

Risztov és Knézy is halhatatlanná vált

úszó
PUBLIKÁLÁS: 2018. november 12. 08:15
Bors

A százhalombattai rövid pályás úszóbajnokság vé­gén újabb öt – Gyenge Valéria olimpiai bajnok úszó, Risztov Éva olimpiai bajnok nyílt vízi úszó, Pásztory Dóra paralimpiai bajnok úszó, Sós Csaba edző, Knézy Jenő sportriporter –, a sportágban jelesnek számító sportember került be a Hírességek Csarnokába. Az idősebb Knézy úgy is igen közkedveltnek számított az úszótársadalomban, hogy a sportág nagy eseményeit sokáig pályatársa, Vitray Tamás közvetítette. A sportriporter posztumusz díját szintén tévés fia vette át.

– Ha édesapám még élne, ennek a kitüntetésnek örülne mind közül a legjobban – kommentálta az elismerést ifjabb Knézy Jenő. Rajta kívül a riói olimpia halhatatlanná vált bajnoka, Risztov Éva is megosztotta néhány gondolatát a Borssal.

– Hogyne lenne teljes az örömöm, hiszen olyan nagyságok közé kerültem, mint Hajós Alfréd, Egerszegi Krisztina, rá­adásul azt is érzékelem, hogy sportágunk utánpótlása ki­emelkedő – magyarázta a már visszavonult úszónő, aki örvendetesnek tartja a hozzá hasonlóan szintén hosszabb távokon versenyző Gyurta Gergely kirobbanó formáját.

A pénz miatt válthatott Milák

Az említett bajnokságon a Bors munkatársa jártában-keltében azt hallotta, Milák új klubjában 1–1,2 millió forint közötti havi fizetést kap, míg mestere, Selmeci Attila a kiemelt edzői kategória miatt havi 600 ezer forinttal gazdagodik.

Szilágyi Liliána „újjászületését” pompás fejleménynek nevezte, és a százhalombattai Ilyés Laurát is dicsérte. Kérdésünkre, hogy a vi­lágklas­szissá érett Milák Kristóf valóban aranyesélyes favorit-e a 2020-as tokiói olimpián, Risztov így reagált: – Bár Milák a héten az Érdből a Honvédba szerződött, még a Holdon is remek időket érne el. Ráadásul egy jó Honvédra óriási szüksége van a magyar úszásnak.   

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.