Szalai megtörné végre a rajta ülő Guardiola-átkot

Szalai megtörné végre a rajta ülő Guardiola-átkot

Szalai Ádám
PUBLIKÁLÁS: 2018. október 02. 12:30
Ismét összecsap a Hoffenheim támadója, Szalai Ádám és Pep Guardiola, a Manchester City edzője. A magyar csatár „hihetetlenül jó” szakembernek tartja a katalánt.
K. B.

Hazai pályán is elkezdi a BL-t a Hoffenheim, amely az eddig nullapontos angol bajnokot fogadja a Rhein-Neckar Arénában. A Sahtar elleni ukrajnai meccsen döntetlennel rajtoló német csapat támadója, Szalai Ádám és a vendégek edzője, Pep Guardiola ötödik alkalommal találkozik egymással, de a magyar focista eddig csupa rossz emléket őriz a korábbi meccsekről.

2013 és 2016 kö­zött, amikor Guar­diola a Bayern Münchent vezette, Szalai három vesztes meccsen lépett pályára ellenük, egyszer pedig a kispadról nézte végig csapata bukását – gólt egyet sem lőtt, de egyszer kiállíttatta magát. A négy találkozón Szalai és aktuális csapata 15 gólt kapott, és csak egyet lőtt. Nem csoda, hogy a ma­gyar csatár szuperlatívuszok­ban beszélt a katalánról a mér­kôzés előtt.

– Eseménydús találkozó lesz. A City egy hatalmas csapat, egy hihetetlenül jó edzővel. Guardiolának van egy terve, és nem döntetlenért jön ide – mondta a német achtzehn99.de-nek Szalai, aki javítana a Guardiola elleni statisztikáján. – Ez lesz a Hoffenheim történetének egyik legérdekesebb meccse. Nem csak azért, mert ez a BL, hanem mert ez az összecsapás nagy jelentőséggel bír az edző és a játékosok számára.

Szalai az első meccsen ugyan nem talált a kapuba, de a Bundesligában már három találata van, amivel vezeti a házi góllövőlistát. Ám őt ez kevésbé érdekli.

– Nem a gólok számítanak. Jó eredményeket akarok elérni, és ha betalálok, az csak hab a tortán – fogalmazott a magyar támadó.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.