Sport

Ronaldo megint a pályán szelfizett

or

Létrehozva: 2018.10.24.

Bajnokok Ligája, Man. United - Juventus 0-1

Forrás: Reuters

Sok minden állítható a portugál Cristiano Ronaldóról, ám azzal aligha támadható, hogy elutasítóan viselkedik a pályára rohanó kedvelőivel. A Juventus klasszisa legutóbb a Manchester United elleni idegenbeli BL-meccsen kelt két szurkoló védelmére, akik        szerettek volna a közelébe férkőzni.

A 33 éves, ötszörös aranylabdás futballista a lefújás után látta, amint a feléje rohanó két férfit a biztonsági emberek hajkurásszák, majd mindkettőt messziről rájuk vetődve a földre viszik, és ott még rájuk térdelve, a kezüket kicsavarva bántalmazták őket. Ronaldo – akit az 1-0-s vendéggyőzelem ellenére a hazai közönség is éltetett, miután 2003 és 2009 között a Unitedben futballozott – felháborodottan szólt rá a gorillákra, ne bánjanak ilyen keményen a rajongóival. Ezt követően az egyik közrefogottal lepacsizott, a másikkal pedig mosolyogva még egy közös szelfit is készített.

Ronaldo évente közel száz szelfivadásszal akad össze a nagyvilágban, és többségében jól kezeli az olykor kényelmetlen szituációkat. Alább összeszedtünk néhány példát.

Emlékezetesebb találkozói a rajongóival:

Keddi meccsek:

Ajax–Benfica 1-0

AEK Athén–Bayern München 0-2

Sahtar Doneck–Manchester City 0-3

Hoffenheim–Lyon 3-3

Roma–CSZKA Moszkva 3-0

Real Madrid–Plzen 2-1

Young Boys–Valencia 1-1

Man. United–Juventus 0-1

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191041_auto_resized.jpg
origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27843_resized.jpg?avcount=1715053510
origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185104_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194073_auto_resized.jpg
ripost.hu

"A kezemben marad egy nagy hajcsomó" - nincs sok hátra, rákkal küzd a válogatott focista

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195148_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Jogász Magyar Péter testőreinek viselkedéséről: Egyértelműen felmerül a jogellenesség alapos gyanúja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27844_resized.jpg?avcount=1715053510
origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193382_auto_resized.jpg
travelo.hu

Már május közepétől könnyebben juthatunk el vonattal a Balatonhoz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715053510
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715053510
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el