Nem csak birkózásban remekel a vb-bronzérmes Lőrincz Viktor, de e-sportolóként is megállná a helyét. Szabadidejében konzolt ragad, és a Call of Duty nevű lövöldözős játékkal üti el az idejét testvérével, az olimpiai ezüstérmes birkózóval, Tamással.
– Nem jó játékos a bátyám, mindig megverem – mesélte mosolyogva a Borsnak Viktor. – Sokat nem játszom, hétvégenként egy-két órát, mert a feleségemmel is foglalkoznom kell időnként. Lapunk úgy értesült, a riói olimpián ötödik birkózó titkon várja, hogy egyesületében, a Honvédban is felfigyeljenek rá e-sportolóként.
– Persze, már gyerekkorom óta erről álmodoztam. Viccet félretéve, csak poénból említettem meg, ha már a klubomban is megalakult az e-sport-szakosztály, akkor leigazolhatnának, de annyira azért nem vagyok ügyes – fogalmazott a 28 éves ceglédi sportoló, hozzátéve: könnyen felkapja a vizet, ha kikap a játékban.
– A tévét még nem törtem össze, de már többször megfordult a fejemben. Nem szeretnék a szomszédokkal balhézni a hangoskodás miatt, ezért igyekszem gyorsan lenyugtatni magam. Viktor bármennyire is ügyes a számítógépes játékokban, a birkózás mellett az igazi szerelme a horgászat. November 4-én Harsány felé veszi az irányt, ahol egyhetes túrán vesz részt testvérével, ám előtte még bizonyítani akar a Papp László Sportarénában megrendezendő, szombaton kezdődő világbajnokságon.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.