Fucsovicsnak most fontosabb a tenisz a szerelménél

Fucsovicsnak most fontosabb a tenisz a szerelménél

Fucsovics Márton
PUBLIKÁLÁS: 2018. október 17. 12:00
T. D.

Fucsovics Márton jelenleg a 41. a világranglistán, s ahhoz, hogy ennyire profi módon tudjon teniszezni, rengeteg áldozatot kell hoznia. Többek között a szerelmi életét is háttérbe kellett szorítania. 

Marci és kedvese, Anett lassan egy éve jegyben jár, sőt mondhatni egy kis családot alkot, ugyanis van egy kutyájuk, Berry, amelyet mindketten nagyon szeretnek. 

– Berry nagyon fontos számunkra, amikor csak lehet, ve­lünk van, néha még az edzésekre is elkísér – mesélte lapunknak Fucsovics. – Tervben volt, hogy gyereket is vállalunk, de amióta bekerültem a top50-be, megváltozott az életünk. Rengeteget utazom, állandóan versenyeken vagyok, így a komolyabb terveket most el kell halasztanunk pár évvel.

Szerencsére, ez nincs rossz hatással a kapcsolatukra, sőt  Marci kiemelte, imádja, ha kedvese vele utazik, de azzal sincs gond, ha kicsit távol vannak egymástól, olyankor legalább szusszanak egyet a kapcsolatban.
A szerelem viszont még mindig töretlen. Ez hozzátartozik a pro­fipályafutáshoz, és a teniszezőnek még komoly tervei vannak. 

– Jövőre az a célom, hogy az első ötvenből semmiképp se essek ki, bár nehéz lesz, hiszen rengeteg pontot kell megvédenem, így inkább azt mondom, az első százból nem szeretnék kiesni.

A sajtótájékoztatón Fucsovics azt is hozzátette, később lennének majd komolyabb tervei is. Bekerülni akár az első 10-be, ami már komolyabb tudást igényel. Ezért egy még profibb edzőt is be szeretnének venni a stábba Sávolt Attila mellé, akinek – elmondása szerint – már most is rengeteget köszönhet. 

Idén még két megmérettetés vár Marcira, az egyik hétvégén, Bécsben, az ATP 500. A bécsi versenyre különös nyereményjátékot hirdetett, amelynek fődíja, hogy két szurkoló kiutazhat a versenyre, sőt még az edzésre is kilátogathat, és a teljes költséget a sportoló fizeti.

– Ez az első ilyen nyereményjáték, de a jövőben szeretnénk többet. Jó érzés lesz, hogy a szurkolóknak adhatok egy exkluzív élményt – tette hozzá a sportoló.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.