Sereget toboroz a szövetség ellen Fucsovics és Babos

Sereget toboroz a szövetség ellen Fucsovics és Babos

közgyűlés
PUBLIKÁLÁS: 2018. szeptember 18. 20:45
K. B., K. D.

Ahelyett, hogy közeledett volna egymáshoz a szövetség és a Fucsovics Márton, Babos Tímea páros álláspontja, a felek egyre távolabb vannak a megegyezéstől. A heteken át tartó üzengetés után a szövetség munkájával elégedetlen két legjobb magyar teniszező és Szűcs Lajos, a MTSZ elnöke végül nem ült tárgyalóasztalhoz.

A sportolók menedzsmentje tegnap újabb közleményt adott ki: – Az ellentmondások száma nem csökkent, sőt a médiában arról lehet olvasni, minisztériumi szinten is szemet szúrt, hogy év­ről év­re több száz millió forint megy el ideiglenes te­niszpályák építésére, és az Állami Számvevőszék szabálytalanságokat állapított meg – olvasható a közleményben, amely kitér arra is, hogy egy közgyűlés lenne a tökéletes fórum, ahol nyíltan be­szélhetnének a konkrét problémákról.

Erre válaszul Szűcs elnök a Borsnak azt nyilatkozta: 

– Idén május 28-án tartottuk rendes közgyűlésünket, ahol senki nem élt a lehetőséggel, hogy megfogalmazza a kérdéseit – mondta Szűcs. – Barátságtalannak tűnik nekem az újabb poszt, amely továbbra sem árulja el, mit szeretnének az aláírók. A tenisznek nem botrányokra, ha­nem megegyezésekre van szüksége, hogy sikeresek le­gyünk. Én mindenesetre nyitottan állok ezek elé.

Fucsovicsék mögé egyébként felsorakozott két magyar teniszlegenda, Temesvári Andrea és Markovits László.

– Mi mindig is támogattuk Marciékat, egyetértünk velük. A múlt játékosai összefognak a jelenlegi legjobbakkal, hogy a jövő nemzedékének normális feltételeket biztosítsanak – mondta la­punknak Temesvári. Markovits pedig úgy fogalmazott, hogy sokkal empatikusabb vezetési stílusra lenne szükség.

Ehhez pedig további társakat toboroznak. Kiemelik, azt szeretnék, hogy a tenisztársadalom valamennyi szereplője csatlakozzon a kezdeményezésükhöz.

– Folyamatosan érkeznek a megerősítő levelek  – tette hozzá Markovits.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.