Cserben hagyta az autó – Nem szerzett pontot Michelisz Norbert Kínában

Cserben hagyta az autó – Nem szerzett pontot Michelisz Norbert Kínában

Michelisz Norbert
PUBLIKÁLÁS: 2018. szeptember 29. 14:12
Bors

Hiába indult a harmadik helyről, végül pont nélkül zárt a kínai Ningbóban Michelisz Norbert. A BRC Racing Team magyar versenyzőjének Hyundai i30 N TCR-ével még az első körben történt valami, hatalmas füstölés után a boxban fejezte be a versenyt.

A mezőny másik két magyarja, a Zengő Motorsportos Szabó Zsolt a hetedik helyről, csapattársa, Nagy Norbert a 21. helyről indult, de egyikük sem ért célba. Mindkét Cupra a garázsban állva várta meg a leintést.

Michelisznek idén ez volt a nyolcadik olyan futama, melyen nem szerzett pontot. Összetettben visszacsúszott a negyedik helyre, holtversenyben áll Yann Ehrlacher-vel.

A futamot az Yvan Muller Racing versenyzője, Thed Björk nyerte meg, Esteban Guerrieri lett a második a Münnich Motorsport Hondájával, Frederich Vervisch pedig a harmadik a Comtoyou Racing Audijával. 

Folytatás holnap reggel, 8.20-kor az első, majd 9.40-kor a második futammal, előtte, hajnali háromkor lez az időmérő.

(Origo)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.