Ellentmondásos időszak után vállalta a tisztséget Bozsik, tudniillik német elődje, Lothar Matthäus több mint hat tucat(!) játékost próbált ki.
– Az ő hektikus időszaka után 20-25 alapjátékosra kívántam építeni – emlékezik Bozsik, akinek néhai édesapja, Bozsik József is dolgozott kapitányként. – Ismert külföldi együttesekben szereplő légiósokra támaszkodtam, mint Király Gábor, Gera Zoltán, Szabics Imre, Dárdai Pál, Juhász Roland.
Az Új-Zéland elleni 2-0 kedvteremtő rajt volt, aztán – mivel az Eb-kvalifikációra az előnytelen ötödik kalapból sorsolták a mieinket – rádöbbentünk, hogy a tétmeccs más kávéház.
– Sejtettem, vérmes reményeink nem lehetnek az Eb-döntőbe jutásra. Ezért pontos átadásokat, labdabirtoklást kértem együttesemtől, az volt a célom, hogy „pariban” legyünk a riválisokkal.
A Málta ellen idegenbeli 2006. október 11-i 2-1-es Eb-selejtező-vereség azonban kiverte a biztosítékot.
– Ez nem szerepelt az előzetes kalkulációim között, ezért amikor később Győrben mérleget vont az MLSZ elnöksége, sejthettem: a váltás benne van a levegőben.
Így történt. Viszont nem feledendő, ahol Bozsikot rendezett körülmények, biztos pénzügyi háttér fogadta, ott hozta is az eredményt. Elég a ZTE-vel szerzett bajnoki címére (2001/2002) gondolni.
Az 56 éves Bozsik tavasszal a megyei első osztályú Komárom VSE trénereként az NB III-ba vezette vissza csapatát.
– Büszke vagyok arra is, hogy 31 éves fiam, a nagypapája keresztnevét öröklő József Nyíregyházán második vonalbeli csapat edzőjeként dolgozhat, a kisebbik, Gergő Angliában él, míg a teniszezőnek és röplabdázónak is kiváló lányom, Anna leérettségizett.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.