Két volt újpesti focista egészségi állapota ad okot aggódásra. A volt élsportolók közül Rostás Sanyi szörnyű dolgokon ment keresztül. Az 56 éves volt középpályás lábvénája az egyik éjjel valósággal szétrobbant.
– Jászjákóhalmai házában arra riadt, hogy patakzik a vére – mondta a Borsnak a volt csapattárs, Herédi Attila, aki lila-fehér focistatársakkal, Jurácsik Mátyással, Véber Györggyel és Urbán Flóriánnal látogatta meg a jászberényi kórházban lábadozó Rostást.
– Halálfélelem gyötörte. Egyedül él, ijedtségében nem tudta, mitévő legyen. Aztán végül segített magán, azóta kórházban van, de a felépüléséhez további segítségre van szüksége – magyarázta Herédi, hozzátéve, akciót indítottak, kérik az újpesti drukkereket, adjanak minél több vért, mert azzal járulhatnak hozzá Rostás gyógyulásához.
Egyébként pedig szeptember 8-án Rostás szülőfalujában, Jászjákóhalmán gálameccsen lépnek pályára a lila-fehér legendák, a bevételt pedig a betegeskedő játékosnak ajánlották fel.
Egy másik korábbi technikás lila-fehér játékos, a 48 esztendős Bácsi Sándor szintén bajban van. A korábbi gólkirály lábműtéten esett át. A Honvédkórházban végrehajtott beavatkozás sikerült, ám a nagy cselezőkirály többet nem árult el a Borsnak, mindössze annyit közölt, hogy állapota javul.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.