Sport

Leekens állása máris veszélyben van

Bors

Létrehozva: 2018.06.08.

Forrás: MTI

Már csak egy felkészülési találkozója maradt a magyar fociválogatottnak az őszi tétmeccsek előtt, és egyelőre semmilyen biztató momentumot nem lehet felfedezni a csapat játékában. A világranglistán hátrább rangsorolt fehéroroszok sokkal jobban futballoztak Georges Leekens csapatánál, amely csak Gulácsi Péter bravúrjainak köszönhette az 1-1-s végeredményt. A belga kapitánnyal a három nyeretlenül megvívott meccsen a válogatott futballja kilátástalan volt. A legfrissebb világranglistán újabb két helyet csúsztunk hátra, így már csak az 51. vagyunk. Ilyen gyengén legutóbb Csank kapitány kezdett 1996-ban: ő az első négy meccsét elveszítette.

– Nem játszottunk jól. Ad hoc jellege volt a meccsnek. Ez kevés. Ebben az évben eddig ez egy nagy nulla. Nem igazán találja a csapat a közös hangot a kapitánnyal – magyarázta a válogatott középpályása, Elek Ákos az M4 Sportnak.

Hrutka János, korábbi 24-szeres válogatott védő szerint Elek szavai nem sok jóval kecsegtetnek.

Nem tört el Dzsudzsák lába

A csütörtöki vizsgálatok alapján nem tört el a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitányának, Dzsudzsák Balázsnak a lába.

A támadó szerdán, a fehéroroszok elleni 1-1-es döntetlennel zárult barátságos mérkőzésen sérült meg, amelyen a 65. percben lecserélték, miután rúgást kapott a lábára.

"Egyelőre kérdéses, mikor lesz játékra alkalmas állapotban, de a válogatott egészségügyi stábja természetesen mindent megtesz a mielőbbi felépülése érdekében" - olvasható a magyar szövetség Facebook-oldalán, amelynek beszámolója szerint zúzódást állapítottak meg az orvosok, emiatt a támadó "egyelőre mankó segítségével jár". (mti)

– A gondok ott kezdődnek, hogy Bresztben többé-kevésbé a legerősebb magyar válogatott játszott, ami pillanatnyilag ennyire képes – magyarázta a Borsnak a Spíler TV szakértője. – Az is tény, hogy fél év alatt semmilyen fejlődés nem látható Leekens irányításával, ilyen eredményekre Bernd Storck is képes lett volna. Elek Ákos gondolatai azt sugallják, hogy a játékosok nem mennek tűzbe ezért a belga kapitányért, ami nem sok jót sejtet a közeljövőre nézve. Ha szombaton az ausztráloktól kapunk ki több góllal, akkor nincs kizárva, hogy a népharagnak engedve az MLSZ illetékesei leváltják Leekenst, akinek már a kinevezése is meglepő volt. Hozzáteszem, ha így is lesz, a játékosaink nem lesznek egy csapásra jobbak.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek