Nikolics döntött - alapemberét vesztette a válogatott!

Nikolics döntött - alapemberét vesztette a válogatott!

Nikolics Nemanja
PUBLIKÁLÁS: 2018. május 03. 14:03
MTI

Nikolics Nemanja, a Chicago Fire csatára úgy döntött, a jövőben nem lép pályára a magyar labdarúgó-válogatottban.

A támadó a magyar szövetség (MLSZ) honlapján úgy nyilatkozott, a nemzeti csapatban töltött időszak meghatározó és emlékezetes periódusa pályafutásának, éppen ezért nehezen zárja le ezt a korszakot.

"Minden mérkőzésre büszke vagyok, amelyen pályára léphettem, és hálás vagyok azoknak, akik bíztak bennem, köztük a magyar válogatott fantasztikus szurkolóinak, akik a nehezebb időszakokban is kitartottak a csapat mellett" - nyilatkozta Nikolics. 

"Nehéz döntést hoztam meg, de azt gondolom, ez a helyes lépés, mostantól kizárólag a klubkarrieremre kívánok koncentrálni, és igyekszem továbbra is eredményesen és becsülettel képviselni a magyar futballt külföldön" - fogalmazott.

Nikolics a közleményben elmondta, elhatározását először Csányi Sándorral, az MLSZ elnökével közölte, akinek megköszönte, hogy "rendkívül korrekt módon tudomásul vette a döntését".

"Ezt követően Georges Leekens szövetségi kapitányt is tájékoztattam, aki szintén megértette és elfogadta, hogy így döntöttem" - mondta a csatár.

Nikolics Nemanja döntésének hátteréről megemlítette, a lehető legtöbb időt szeretné az Egyesült Államokban élő családjával tölteni, mert "szeretne jó családapa is lenni".

A 31 éves, szerb születésű támadó még a Videoton labdarúgójaként, gyors honosítási eljárás után 2013-ban mutatkozott be a magyar válogatottban, amelyben 27 mérkőzésen öt gólt szerzett, s szerepelt a 2016-os Európa-bajnokságon is. Utoljára márciusban, a skótok ellen szerepelt a nemzeti csapatban.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.