Hajdu: Bírói tévedések is segítették a Realt

Hajdu: Bírói tévedések is segítették a Realt

bíró
PUBLIKÁLÁS: 2018. május 03. 09:15
K. D.

Sven Ul­reichnek, a Bayern München kapusának a bénázása szolgáltatta a legnagyobb beszédtémát a Real Madrid elleni BL-elődöntő visszavágóján, ahol a bajor hálóőr nem tudta eldönteni, hogy kézzel vagy lábbal érjen a labdába. A dilemmázást kihasználta Karim Benzema, megszerezte a Realnak a vezetést, ami végül to­vább­jutást ért.

– Két dolog lehetséges Ulreich hibájánál. Az egyik: későn jutott eszébe, hogy a hazaadást nem foghatja meg kézzel, ez okozta ezt a nyakatekert mozdulatot. A másik, és ez a valószínűbb, hogy azt hitte, elsodorja a labdát Benzema, ezért bevetődött elé, ám hamarabb ért oda, mint a csatár, így nem foghatta meg a labdát – fogalmazott a Borsnak a Sport TV szakértője, a korábbi válogatott kapus, Hajdu Attila, aki szerint nem csak ezen múlott a Bayern kiesése. – A búcsúnak része volt az, hogy Franck Ribéry óriási ziccert hibázott az első meccsen, Robert Lewandowski pedig szinte észrevétlen volt az egész párharc során, és kétségtelen, hogy a visszavágó alakulásában oroszlánrészt vállalt Ulreich bakija.

Hajdu arra is kitért, hogy több kritika érte a Realt, hogy csak azért jutott a BL-fináléba, mert az UEFA gazdasági érdeke azt kívánta.

– Sajnos ez egy jelenség a sportban, hogy ha egy csapat vagy egy személy hosszú éveken át megállíthatatlan, akkor az emberek szemében unalmassá válik, ezért összeesküvés-elméleteket gyártanak. Így volt ez a Barcelonánál, a spanyol válogatottnál vagy éppen Michael Schumacher autóversenyzőnél is. Az viszont tény, vitatható bírói döntések is kellettek a Real döntőbe jutásához – zárta a Sport TV szakértője.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.