A pankráció legjobbjai verik szét egymást Budapesten

A pankráció legjobbjai verik szét egymást Budapesten

pankráció
PUBLIKÁLÁS: 2018. május 12. 13:15
Bors

2015 áprilisa után május 14-én hétfőn ismét Magyarországra látogatnak a profi pankráció, azaz a WWE legnagyobb sztárjai. A Papp László Budapest Sportarénában négy bajnoki mérkőzést is láthat majd a közönség, a WWE-bajnok és közönségkedvenc AJ Styles a japán Shinsuke Nakamura ellen próbálja megvédeni címét, az Egyesült Államok Bajnoki Mérkőzésen Jeff Hardy ellenfele a félelmetes bolgár oroszlán, Rusev lesz, míg a SmackDown Női Bajnoki Mérkőzésen Becky Lynch próbálja elvenni az övet Carmellától. Sőt, Budapesten ringbe lép Daniel Bryan is, aki talán az utolsó, Dwayne „Rock” Johnsonhoz és John Cenához hasonló közkedvelt szupersztárja a sportágnak, és aki két évvel azután, hogy agyrázkódásai miatt visszavonult, idén márciusban megkapta a szükséges orvosi engedélyeket a visszatéréshez. A női birkózás királynője, Charlotte, illetve a leghosszabb ideig csapatbajnok vicctrió, a New Day is szerepet kap a budapesti gálán.

A WWE vagyis a World Wrestling Entertainment már a nevében is garanciát vállal a szórakoztatásra, hiszen a profi birkózás egyszerre látványos sport és páratlan színházi show. Bár a mérkőzések végkimenetele előre eldöntött, minden egyes ringben és azon kívül látott mozzanat óraműpontossággal követi egymást. Annak ellenére tehát, hogy a látványos dobások, ütések, rúgások nem arra irányulnak, hogy a másiknak komoly baja essen, egy háton eltört szék vagy egy több méter magasból elkövetett szaltóesés fájdalmas tud lenni.

A pankrátorok amellett tehát, hogy profi előadók, fizikálisan is kiemelkedő teljesítményre képesek, és mindent adott lesz arra, hogy hétfő este mindenki jól szórakozzon, aki az Arénát választja.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.