Ancsin: Mi tettük le a magyar hoki alapjait - interjú

Jól látom, hogy a kolléganőjével kettesben igazgatják a hokit az UTE-ban?

Jól. Dolgozunk is eleget, sokszor napi tíz-tizenkét órát – árulta el Ancsin, aki játékosként hatszor volt bajnok az Újpesttel, és kétszer a Dunaferrel. – A felnőttek mellett hat korosztály nyolc csapatának a működéséért felelünk. Sokszor már a családi életem rovására megy a sok munka, de nekem mindenem a hoki.

Ennyi csapat irányítása komoly gazdasági érzékre vall. Honnan ért a pénzügyekhez? 

Már a játékoskarrierem alatt is dolgoztam, egzisztenciát kellett teremtenem. 1982 és 1999 között fürdőruhákkal kereskedtem. Jó áron tudtam szerezni anyagot, amiből férfi fürdőgatyákat készíttettem, és a Balatonon terítettem szét. Innen ered a gazdálkodási érzékem. 2000-ben tértem vissza Újpestre, és onnantól kezdve már csak a lila-fehér hoki felvirágoztatására koncentrálok.

Minek köszönhető, hogy a magyar hoki az utóbbi években a legszebb napjait éli?

A 2008-as szapporói A-csoportos feljutás kiharcolása óta a TAO-támogatásnak köszönhetően több pénz áramlik a hazai hokiba. Egyre több a jégpálya, és egyre szélesebb az utánpótlás.

Persze az sem utolsó, hogy a nagy öregek, köztük én is, ma vezetőként tudunk hozzájárulni a fejlődéshez.

Melyik volt nagyobb bravúr, a szapporói, vagy a 2015-ös krakkói feljutás?

A tíz évvel ezelőttire mindenki szívesen emlékszik, mert az volt az első. Hozzáteszem, arról mindenki megfeledkezik, hogy amikor 1983-ban megnyertük a C-csoportos vb-t, az felért ugyanezzel a bravúrral, hiszen akkoriban még 8–8 csapat volt az A- és a B-csoportban.

Most milyen esélyeink vannak a kvalifikációra?

Nehéz csoportban vagyunk, amiből bárki feljuthat, de ki is eshet. Most nincsenek olyan klasszisaink, mint Szapporóban Palkovics, Ocskay vagy Ladányi voltak, de csapatszinten kiegyensúlyozottak vagyunk.

Az a gond, hogy nemcsak mi, hanem a vetélytársaink is folyamatosan fejlődnek. A hazai pálya is túl nagy nyomást helyezhet a játékosokra, de azért bízom a bravúrban. 

Egy technikás Ancsin még ma is elkelne a csapatba.

A pályafutásom befejezése óta kétszer léptem csak jégre. Nem hiányzik a játék, fejben megcsömörlöttem. Nincs hiányérzetem: a 
C-csoportos vb-n kétszer voltam feljutó csapat tagja, 11 Seiko órám van otthon, amiket a vb-kről hoztam haza, mint a csapat legjobbja. Nyolcszor nyertem bajnokságot, többször voltam az év játékosa, és az év legtechnikásabbja. Örülnék, ha a maiak közül meg tudná ezt közelíteni valaki.