Leekens: Sallai magatartásával van gond

Leekens: Sallai magatartásával van gond

válogatott
PUBLIKÁLÁS: 2018. március 20. 08:15
(t. n.)

A kazahok elleni felkészülési meccsen irányítja először a magyar válogatottat az új szövetségi kapitány, Georges Leekens. A hazai futballkedvelők kíváncsian várják, hogy a belga keze alatt hogyan formálódik a csapat. Egyelőre azonban még csak a 37-ről 27 fősre szűkített játékoskeretét ismerjük.

S itt van a bökkenő. Az 55-szörös válogatott Sallai Sándor ugyanis egyszerűen nem tudja megérteni, miért nem fért be még a bő keretbe sem a BL-ben a Real Madrid, a Tottenham és a Dortmund ellen is pályára lépő unokaöccse, Sallai Roland, a ciprusi APOEL 20 éves futballistája.

– Elkeserít a helyzet, mert ez azt is jelentheti, hogy Leekensnek még csak az elképzeléseiben sem szerepel Roli, akiről bizton állítom, a magyar foci egyik legnagyobb értéke – mondta az 57 éves korábbi hátvéd. – Folyamatosan arról beszélünk, hogyan lehetne egy kis vérfrissítést hozni a válogatottba, de az aktuális kapitányok mégsem tesznek érte semmit. Évek óta hiányzik egy irányító a csapatból, aki váratlan, gólhelyzetet jelentő passzokat képes ad­ni, és a kétlábas Roland éppen ilyen. Higgyék el, nem vagyok elfogult! Hosszabb távon, ha az unokaöccsém lehetőséget kapna a válogatottban, tőle lehetne fontos, élvezetes megmozdulásokat látni, amiért a szurkolók lelkesednek. Csak hát valaki megsértődött rá, és azt tanácsolta Leekensnek, ne hívja őt meg.

Sallai kihagyására a kapitány is reagált Telkiben:

– Jó focistának tartom Rolandot, de mindenkire vonatkoznak a szabályok. A válogatottnál voltak vele gondok, előfordult, hogy sérültet jelentett, majd két nap múlva már játszott az APOEL-ben. Nem mondtam le róla, de okosnak kell lennie, ha újra meghívót akar kapni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.