Négy helyen tört el az arccsontja Máté Jánosnak, a csákváriak focistájának a Veszprém elleni előkészületi meccsen. A súlyos sérülést akkor szenvedte el, amikor a labdáért harcolt ellenfelével, s a földre zuhanás után eltalálta egy nagy erejű rúgás.
– Egy durranásszerű hangra még emlékszem, aztán jó néhány percre homályba borult minden, az agyrázkódás miatt még hánytam is – mesélte Máté a Borsnak. – A csapattársaimtól tudom, hogy gyakorlatilag eszméletlenül kerültem a mentőautóba. Mivel az arccsontom eltört, egy jelentős horpadás keletkezett ott.
A fehérvári kórházban CT-re és más vizsgálatokra vitték, s végül a műtét mellett döntöttek az orvosok. Csakhogy az a szájsebész, aki az efféle műtéteket végzi ott, maga is beavatkozás után lábadozik, így nincs, aki elvállalja, az orvostanhallgatókra mégsem bízható a törött arccsontok helyretétele.
– Ma megyek be a győri kórházba, ahol ismét megvizsgálják a sérülésemet. Kérdés, hogy ott vagy esetleg a fővárosi Honvédkórházban műtenek majd meg.
A játékos nem haragszik a neki sérülést okozó focistára, de azért egy elnézéskérés jólesne neki.
– Máris megrendeltem az arcvédő maszkomat, mert minél előbb szeretnék újra pályára lépni – tette hozzá a korábban a Fradit is megjárt csatár, aki kiegészítő sportként egyébként bokszolni jár.
Túlzott vehemencia
Az NB II-es csákváriak felkészítésében segédkező egykori válogatott védő, Hires Gábor kijelentette: egy edzőmeccsen nem szokás ilyen vehemenciával harcolni, ugyanis ennél súlyosabb sérülés is előfordulhatott volna.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.