Bálint, azaz becenevén Báró, büszke arra, hogy életében eddig mindössze kétszer pottyant le a nyeregből.
– Ami nem csoda, hiszen gyermekkoromban sváb bevándorló nagyapám, a kenyerét gazdálkodóként kereső Kaltenecker Pál mindenre megtanított, amit a lovakról tudni érdemes, még hajthattam is a lovaskocsiját – emlékezik Bálint, aki a futballtól sem szakadt el teljesen, rendszeresen kijár egykori csapata és a válogatott meccseire.
Feleségével, az egykori válogatott tornásznő Bakaloff Évával a Szentendrei-szigeten lévő farmjukon jelenleg négy hátast tartanak. Bambi, Ibrahim és Tempó a volt focistáé, Gazal pedig a nejéé.
– Tempóval rendszeresen kilovagolok – folytatja Bálint. – Reggel fél hatkor kelek, hattól ellátom az állatokat, majd a kedvenceink kikocognak a karámba, miközben rendbe teszem az istállót. Bambihoz egyébként aranyos emlék fűz. Az Óbudai-szigeten lévő lovasiskolában, ahol 12 éve Évával megtanultuk megülni a négylábúakat, a jelenlétünkben fialt egy kanca. Segítettünk világra jönni a csikónak, amely őzgidára hasonlított, ezért adtuk neki a Bambi nevet. Miután a istálló tulajdonosa látta, hogy rögtön mennyire a szívünkhöz nőtt, nekünk ajándékozta.
Egy másik kedvencét viszont már elveszítette a sportember.– Máig siratom a másfél éve elpusztult Gáspár lovamat. A kecskeméti fogathajtó-világbajnokságon negyedik helyezett Józsa Vendel kvartettjében az egyik hátsó lóként bizonyított.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.