Nemzetek Ligája: olvasóink 95 százaléka szerint leszerepel a válogatott

Nemzetek Ligája: olvasóink 95 százaléka szerint leszerepel a válogatott

Nemzetek Ligája
PUBLIKÁLÁS: 2018. január 25. 08:15
K. B.

A Bors olvasóinak 95 százaléka szerint az idén induló Nemzetek Ligája bevezetésével sincs nagyobb esélye a magyar fociválogatottnak, hogy kijusson a 2020-as Európa-bajnokságra, amelynek négy meccsét Budapesten rendezik. Georges Leekens szövetségi kapitány csapata a Görögország, Finnország, Észtország hármassal került egy csoportba a szeptemberben rajtoló új sorozat C-divíziójában. 

Az elsőre kissé bonyolultnak tűnő versengés lényege, hogy az A-divízióban szerepelnek a legerősebb európai csapatok, ahol a négy csoportelső küzd majd meg a Nemzetek Ligája trófeáért. Minden divízió minden csapata számára azonban nagy a tét, hiszen a három hónap alatt lejátszott csoportmeccseken, a csoportok megnyerésével, de akár még egy második hellyel is kiharcolható a 2020 márciusában sorra kerülő Eb-pótselejtező, amit eddig csak a hagyományos selejtezőkön lehetett kivívni. Egyébként az utóbbi sorozat is megmarad, így valamennyi válogatottnak – így az olyan nem túl acélos csapatoknak is, mint a magyar – másfél év alatt két versengés áll majd a rendelkezésére, hogy kiharcolja a szereplés jogát a kontinenstornára.

– Érdekes, ugyanakkor ki­egyen­lített csoportba kerültünk. Az észtek stílusát kevésbé ismerem, de Finnország és Görögország ellen korábban irányítottam már a belga válogatottat – nyilatkozta az mlsz.hu-nak Leekens. – Véletlenül sem szabad abba a hibába esnünk, hogy alábecsüljük az ellenfeleinket, mert nem lesz könnyű ellenük. Nekünk elsősorban magunkra kell koncentrálnunk. Arra, hogy jól felkészüljünk, jó formában legyünk, és akkor bármi megtörténhet.

A helyzetünket rontja, hogy rögtön zárt kapus meccsen kezdjük hazai szereplésüket Görögország ellen szeptember 11-én, miután az UEFA korábban elutasította az MLSZ fellebbezését, így életbe lép egy 2015-ös magyar–román Eb-selejtező miatti büntetés, amit szurko­lói kihágás miatt kaptunk. Az elsô Nemzetek Ligája meccset szeptember 8-án Finnországban játsszuk.

FINNORSZÁG

Legutóbbi találkozás: 2016-os Európa-bajnokiselejtező
Otthon: 1-0-s győzelem
Idegenben: 1-0-s győzelem

Csank János (korábbi szövetségi kapitány): – A finnekről mindig azt gondoljuk, hogy leteszik a sílécet, aztán jönnek focizni, de az északi csapatok fizikálisan mindig nagyon jók, valódi harcosok, úgyhogy nem szabad félvárról venni őket. Akkor is nagyon masszívak voltak, amikor én vezettem ellenük a válogatottat évekkel ezelőtt. Nagyon észnél kell lenni, de megfoghatóak, mert nincs nemzetközi klasszisuk, „ellenben velünk”.

ÉSZTORSZÁG

Legutóbbi találkozás: 2014-es világbajnoki selejtező
Otthon: 5-1-es győzelem
Idegenben: 1-0-s győzelem

Egervári Sándor (korábbi szövetségi kapitány): – Legutóbbi az én irányításom alatt játszott velük a válogatott, de azóta jelentős változás történt, nemcsak nálunk, hanem náluk is. Mi akkoriban behúztuk a hat pontot ellenük, ezzel most is számolnunk kellene ahhoz, hogy egy biztos második helyet tudjunk elérni. Nem beszélve a bravúr kategóriáról, ha még  a görögöket is meg akarjuk csípni. Én re­ményteljes va­gyok, nehezebb ellenfeleket is kaphattunk volna.

GÖRÖGORSZÁG

Legutóbbi találkozás: 2016-os Európa-bajnoki selejtező
Otthon: 0-0-s döntetlen
Idegenben: 4-3-as vereség

Várhidi Péter (korábbi szövetségi kapitány): – Amikor én irányítottam a válogatottat ellenük, akkor az egy Karagunisszal, Gekasszal felálló görög csapat volt. De a futballjuk már nem ott tart, ahol tíz évvel ezelőtt. A legutóbbi Eb-re nem jutottak ki, s bár a vb-selejtezők nem sikerültek rosszul számukra, nagyon hullámzó a teljesítményük. Ezáltal nehezen is kiszámítható, hogy mire megyünk ellenük, de ab­ból a kalapból sokkal erősebb ellenfelet is kaphattunk vol­na. Reméljük, a görögök most sem a legjobb arcukat mutatják.

CSOPORTOK

A-DIVÍZIÓ

1.: Hollandia, Franciaország, Németország
2.: Izland, Svájc, Belgium
3.: Lengyelország, Olaszország, Portugália
4.: Horvátország, Anglia, Spanyolország

B-DIVÍZIÓ

1.: Csehország, Ukrajna, Szlovákia 
2.: Törökország, Svédország, Oroszország
3.: Észak-Írország, Bosznia-Hercegovina, Ausztria
4.: Dánia, Írország, Wales

C-DIVÍZIÓ

1.: Izrael, Albánia, Skócia
2.: Észtország, Finnország, Görögország, Magyarország
3.: Ciprus, Bulgária, Norvégia, Szlovénia
4.: Litvánia, Montenegró, Szerbia, Románia

D-DIVÍZIÓ

1.: Andorra, Kazahsztán, Lettország, Grúzia
2.: San Marino, Moldova, Luxemburg, Fehéroroszország
3.: Koszovó, Málta, Feröer, Azerbajdzsán 
4.: Gibraltár, Liechtenstein, Örményország, Macedónia

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.