Nagy Tímea a 49 évesen elhunyt Szalay Gyöngyiről: Ő egy fogalom volt

Nagy Tímea a 49 évesen elhunyt Szalay Gyöngyiről: Ő egy fogalom volt

párbajtőrvívó
PUBLIKÁLÁS: 2018. január 04. 18:48
Bors

„Nem lehet elmondani, hogy Gyöngyi milyen volt, mert Gyöngyit ismerni kellett. Ő egy fogalom volt, a személyiségével, a vívótudásával. Világéletében egy csapatember volt, olyan nem volt, hogy föladta volna. Én amikor már azt mondtam, hogy nem tudunk nyerni, ő még mindig biztatott mindenkit” – mondta a múlthét szombaton elhunyt hétszeres világbajnok, olimpiai bronzérmes Szalay Gyöngyiről a csapat másik klasszisa, Nagy Tímea.

A Fókusznak az egyéniben kétszeres olimpiai bajnok Nagy azt is elmondta elérzékenyülten hogy „Gyöngyinek a tanítás volt a veleszületett csodája, mert még engem is tanított, saját magát is tanította, most a gyerekeket tanította, és szegénykém még itt a halálával is tanított nekünk, hogy örüljünk annak, hogy annak, amink van, és ne akarjunk sokkal többet, mert az élet a legszebb dolog a világon”.

A két vívó még pár hete beszélt telefonon utoljára, azt mondta neki, hogy letette a cigit, de nem beszélt sokáig, mert épp egy versenyen volt, ahol az egyik tanítványa lépett a pástra.

„Nem érdekelte őt semmi más, se az udvariasság, se a formalitás, egyszerűen ha a tanítványát látta vívni, akkor mindent ott hagyott, és csak annak élt.”

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.