Egyedi sípcsontvédőket készít Zsolt a focistáknak

Egyedi sípcsontvédőket készít Zsolt a focistáknak

foci
PUBLIKÁLÁS: 2018. január 06. 09:15
<p>Neves focisták arcát, sípcsontját önti ki gipszből, és gyártja le a védőmaszkokat, sípcsontvédőket Király Zsolt.</p>
K. B.

Már nincs olyan magyar profi focicsapat, ahol a játékosok ne a Zsolt által gyártott sípcsontvédőket használnák. A címvédő Honvédnál a fél csapat, valamint olyan válogatott futballisták, mint Guzmics Richárd, Gyurcsó Ádám, Bese Barnabás, Lovrencsics Gergő vagy éppen Ugrai Roland is a szakember egyedi védőfelszerelésében lép pályára. 

– 2014-ben csináltam az első maszkot és sípcsontvédőt az akkor még Honvédban játszó Vernes Richárdnak, azóta pedig szépen megnőtt a termékeim iránt a ke­reslet – mondta a Borsnak a foglalkozását tekintve ortopédiai műszerész, aki a napi nyolc óra munka után a pincéjében kialakított műhelyében készíti a felszereléseket. – Attól olyan egyediek, hogy mindenkinek a saját lábára készül. A focista eljön hozzám, lemintázom a lábát. Ezután erre a mintára dolgozom rá a bivaly­erős polikarbonát ötvözetet. A sípcsontvédők örök garanciásak – mesélte Zsolt, aki azzal szemléltette az ellenálló képességüket, hogy kalapáccsal sem tudta széttörni azokat. A szakember a mintázatukat is személyre szabottan készíti el.

– Legtöbben családi fotókat tetetnek a sípcsontvédőikre, de a motivációs mondatok és a saját mezszámok is nagyon népszerűek. Ezt egyébként speciális fóliára nyomtatjuk rá, és  védőréteggel vonjuk be – tette hozzá Zsolt, aki minden korosztálynak gyárt védőeszközöket. Ezenkívül az arc- és orrsérülést szenvedett sportolóknak karbonszálas anyagból védőmaszkokat is készít.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.