Ifj. Albert: Apám sosem kérkedett az Aranylabdával

Ifj. Albert: Apám sosem kérkedett az Aranylabdával

emlék
PUBLIKÁLÁS: 2017. december 12. 08:15
Interaktív kiállítás állít emléket az ország egyetlen aranylabdás futballistájának, Albert Flóriánnak, akit fél évszázada válasz- tottak az év legjobb játékosának a világon. A tárlatot fia, Albert Flórián valósította meg.
(turcsik)

Ja­nuár közepéig látogatható a budapesti Bálna rendezvényközpontban az Albert Flórián kiállítás, amit az Albert Alapítvány azért hozott létre, hogy a mai fiatalok is szembesüljenek azzal, milyen hatalmas elismerés, hogy 1967-ben Aranylabdával jutalmazták a 2001-ben elhunyt ferencvárosi csillagot.

– A régi, édesapánk nevét viselő Fradi-stadion mintájára alakítottunk ki egy interaktív szobát, ahol a mai generáció is kedvet kaphat a böngészéshez, édesapánk kikkel együtt nyerte el az Aranylabdát, és természetesen megnézheti a különleges díját is – magyarázta a kiállítás megnyitóján Albert Magdolna, az egykori klasszis lánya. – A terem ötlete és megvalósítása a testvérem, Flórián nevéhez fűződik. 

Ifjabb Albert Flórián, aki maga is nagy sikereket ért el a Fradiban és épp ma ünnepli 50. szülinapját, meghatottan beszélt apjáról.

– Fontosnak tartjuk, hogy ápoljuk apu emlékét, és példaképnek állítsuk a mai fiatalok elé. Az ő pályafutása kiváló példa arra, hogy kitartással, sok munkával milyen messzire juthat egy magyar futballista – mondta a Borsnak Flóri. – Nyár óta dolgoztam ezen a projekten, fontos volt számomra, hogy a régi stadion makettjében alakítsuk ki a kiállítást, ahonnan én is sok szép emléket őrzök. Apu 1967-es elismerése egy folyamat része volt, már a VVK 1965-ös megnyerésekor is jelölve volt, aztán ha 1966-ban a válogatottal világbajnokságot nyert volna, már akkor elnyerte volna a díjat, végül egy évre rá ítélték neki oda. Apu egyébként sosem kérkedett az elismerésével. Úgy kellett noszogatnom, meséljen nekem arról az emlékezetes évről.        

Rákosi meglepődött 

Az excsapattárs, Rákosi Gyula szerint a 60-as években benne volt a levegőben, hogy Albert aranylabdás lesz, mégis meglepődtek, amikor megkapta. 

– A kommunista blokkból, a nyugati nagycsapatok focistái elől elnyerni az Aranylabdát hatalmas elismerésnek számított. Akkoriban sok jó magyar focista volt, de Flóri nagyon megérdemelte. Ám a fiatalokat látva, egyhamar nem lesz újabb.

Kapcsolódó jegyzetünket itt olvashatja.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.