Nem kisebb nevet, mint a WTCC négyszeres világbajnokát, a tavaly visszavonult Yvan Mullert veti be a Volvo Katarban, hogy megakadályozza Michelisz Norbert összetett győzelmét. Pedig az idény elején még elképzelhetetlennek tartották az istállónál, hogy a munkájukat fejlesztőpilótaként segítő klasszist újra csatasorba állítsák, ám túl nagy a tét, hiszen Thed Björk mellett a Volvo-csapat is vezeti a pontversenyt. Igaz, a svéd versenyző mindössze 6,5 ponttal áll Michelisz előtt, s mivel összesen 60-at lehet szerezni az időmérőn és a két futamon, ez igazán elhanyagolható különbség.
– Az lesz a feladatom, hogy világbajnoki címhez segítsem Thedet és a Volvót – mondta ki kertelés nélkül Muller, mit vár tőle a csapat.
Márpedig Muller igazán kellemetlen ellenfél tud lenni a pályán. S nemcsak azért, mert zseniális pilóta, hanem mert az sem áll távol tőle, hogy kétes akciókkal befolyásolja a végeredményt. Elég csak a tavalyi fináléra gondolni, amikor a hajrában maga elé engedte a portugál Tiago Monteirót, aki így épp Micheliszt ütötte el a vb-harmadik helytől.
S hogy minderről mi a véleménye a magyar pilótának? Igazi profiként kezeli az újabb elé gördített akadályt, úgy osztotta meg ugyanis a hírt rajongóival, hogy mellé írta, büszke rá, hogy ennyire tart tőle a fő riválisa.
Egyébként Björk és Michelisz mellett még négy pilótának van matematikai esélye a cím megszerzésére, szóval garantált az izgalom.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.