Cantona nemi életét is szabályozták, ezért vonult vissza

Cantona nemi életét is szabályozták, ezért vonult vissza

labdarúgás
PUBLIKÁLÁS: 2017. november 30. 16:45
Pályafutásával kapcsolatos meglepő tényekről beszélt Eric Cantona. A Manchester United egykori francia válogatott focistája elújságolta, életében még azt is befolyásolta az élfoci, hogy hányszor kettyinthet.
Bors

A most 51 éves Cantona, több film ismert szereplője elárulta, miért hagyta ott a profi labdarúgást meglepően korán, már harmincéves korában.

– Egyrészt elveszítettem az engem a labdarúgáshoz kapcsoló szenvedélyemet, márpedig a csúcson képtelenség folyamatosan magas szinten szerepelni úgy, ha hiányzik az emberből az igazi érzelmi kötődés – emelte ki Cantona.

Hozzátette, a mindennapjai során szabályozták azt, mikor kel fel, milyen és mennyi ételt vesz magához, mikor kötelező ágyba bújnia, de még azt is befolyásolták, hogy kivel és milyen célból fekszik le...

– Ez nonszensz – így Cantona, aki ezért inkább visszavonult. – Ráadásul ha rúgtam egy gólt, viszont utána kihagytam egy ziccert, percekig azon járt az eszem, vajon miért hibáztam. Így pedig nem lehet élni, sportolni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.