Nem költenek luxusnyaralásra az F1 sztárjai

Nem költenek luxusnyaralásra az F1 sztárjai

pihenés
PUBLIKÁLÁS: 2017. augusztus 01. 10:15
csb

A Forma–1-es pilóták fiatalok, híresek és mesés fizetéseket tesznek zsebre, így igazán megengedhetnék maguknak, hogy a nyári szünetet egy igazi luxusparadicsomban töltsék. Ám érdekes módon erre vágynak a legkevésbé. Mivel márciustól novemberig szinte minden második hétvégén versenyeznek vagy PR-eseményekre járnak – nem is beszélve az év eleji tesztekről –, az esztendő nagy részét szállodai szobákban töltik, nem csoda, ha az augusztusi szűk háromhetes vakációt a többség inkább otthon, a saját ágyában tölti.

272

Fernando Alonso kiszámolta, 2013-ban ennyi napot töltött szállodában a 365 napból. Pedig abban az évben „csak” 19 állomásból állt a versenysorozat, míg tavaly 21-ből, idén pedig 20-ból.

Fernando Alonso például rendszerint szülővárosa, Oviedo mellett piheni ki magát.

S ugyan a Hungaroringen bemutatta, csöppet sincs ellenére, akár egy babzsákon, akár egy nyugágyban kell elvetnie magát, ennél azért aktívabban nyaral, gyakran bringára pattan, és napi több kilométert is leteker.

A Mercedes finnje, Valtteri Bottas is hazavágyik.

– Hazamegyek Nastolába, mert nincs is annál pihentetőbb, mint amikor kiülök a tópartra egy sörrel a kezemben, a családommal és a barátaimmal körülvéve, s átadom magam a semmittevésnek – árulta el Bottas.

A Force India versenyzője, Sergio Pérez Kaliforniát választja párjával, míg a hondás Stoffel Vandoorne Montenegrót fedezi föl a barátaival. A Red Bull tehetsége, Max Verstappen ellenben nemcsak a magánéletéről nem szeret beszélni, azt sem árulta el, hol kapcsolódik ki.

– A családdal és a haverokkal tervezzük a pihenést. Hogy hol? Ezt inkább megtartanám magamnak – titokzatoskodott a holland. 

A mezőnyben talán csak Lewis Hamilton jelent kivételt, aki rendszerint alaposan kihasználja a nyarat, és egyik buliból a másikba veti magát. Borítékolható, hogy idén sem hagyja ki a barbadosi Grand Kadooment, ahol karibi táncosnők gyűrűjében félmeztelenül rophatja, s garantáltan felbukkan majd London legfelkapottabb éjszakai szórakozóhelyein is. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.