Egykori versenyzőtársa segítségével állt talpra a vb-második úszó

Egykori versenyzőtársa segítségével állt talpra a vb-második úszó

Verrasztó Dávid
PUBLIKÁLÁS: 2017. augusztus 13. 16:30
Ugyan, ki emlékezik már a riói úszócsalódásra? Azt Verrasztó Dávid feledtette 400 vegyesen kiharcolt budapesti vb-ezüstérmével a Duna Arénában.
Bors

Abban, hogy a szőke úszó talpra állt, és remekelt, jelentős része van edzőjének, Molnár Ákosnak.

Azt viszont Molnár máig nem hiszi, hogy Dávid ötkarikás csalódását követően valóban végleg fel akart hagyni az úszással. 

– Meggyőződésem, hogy azon a zökkenőn túljutott volna egyedül is, de előnyösebb, hogy immár egy éve együtt dolgozunk igen nagy egyetértésben.

– Dávidnál működött a váltás, most meg haladunk tovább, elvégre ismerjük egymást, hiszen 1997 óta versenyeztünk együtt éppen eleget. Erős jellem, ezért képes a legpokolibb erőkifejtést megkövetelő számban, a 400 vegyesen bizonyítani. Feltehetően nem maradunk csak ennél. Ha a jövő évi glasgow-i Eb időbeosztása lehetővé teszi, jöhet a 200 vegyes is.

Molnár a Széchy Tamás neve fémjelezte edzői módszert alkalmazza, bár azon kicsit módosított.

– Rengeteget tanultam Verrasztó Zoli bácsitól, Fehérvári Balázstól, és néhai Széles Sándortól is – most hát irány a 2020-as tokiói olimpia.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.