Sport

Sportigazgatói állása mentette meg Storckot

Bors

Létrehozva: 2017.06.17.

Az első reakció a döbbeneté volt: hogyan lehet a ma­gyar labdarúgás történetének egyik legcsúfosabb kudarca után bizalmat szavazni a szövetségi kapitánynak? De aztán be kell látni, hogy nyilván arról van szó:

Az MLSZ nem tudott volna felmutatni egyetlen elfogadható utódot sem.

Magyar edzőt nem akarnak, aki mégis számításba jöhet (pl. Bódog Tamás, Löw Zsolt, Szabics Imre), még nem kész a feladatra.

Ha kirúgják kapitányként, a sportigazgatói állásából is fel kell állítani Storckot, ezzel pedig beismernék, mekkora hibát kö­vettek el. Így viszont az elkövetkezendő négy vb-selejtezőn a szövetségnek alkalma lesz gondoskodni az új szakemberről, ha Storck netán mégsem váltja be a reményeket.

Példátlan, amit műveltek

Serényi Pétert, az MLSZ korábbi sajtófőnökét kérdeztük arról: mit szól ahhoz, hogy a döntés után az MLSZ nem tartott sajtótájékoztatót, csak a lakájmédia M4 Sport és Nemzeti Sport kapott lehetőséget Csányi Sándor elnökkel interjút készíteni? – Ilyen a világon sehol nem fordulhatna elő. Ha mégis megtörténne, az végzetes lenne az elkövető és a sajtó kapcsolatára. Az orgánumok összezárnának, és minden eseményt, mondjuk az év végéig, bojkottálnának. Ez példátlan. A politikusok részéről sajnos mi már megszoktuk az ilyesmit, de a sportban még nem történt efféle.

Mit szól a döntéshez?

Sallói István, volt válogatott labdarúgó:

– Részint meglepett, részint nem. Ha csak a szövetségi kapitányi posztról kell dönteni, aligha tarthatta volna meg, és nem csupán az an­dor­rai vereség miatt, hanem az Eb óta tartó fo­lyama­tok alapján. Viszont ha felállították volna, borul az egész rendszer, az el­nökségnek figyelembe kellett vennie Storck sportigazgatói és egyéb állásait is. Ugyanakkor most végérvényesen bebizonyosodott: nem lehet egyetlen emberre ekkora, ilyen sokrétű feladatot bízni. Mi van, ha elcsábítja Storckot a Barcelona? Itt maradunk a működésképtelen rendszerrel.

Csank János, ex-szövetségikapitány:

– Jól döntött az MLSZ. Szerintem a korábbi eljárás volt a helytelen, amikor egy-egy rossz eredmény után azonnal menesztették a kapitányokat. Ha a durva jugoszláv vereség után én is kaptam volna egy má­sodik esélyt, kijutottunk volna az Eb-re. Storck a legnagyobb hatalommal bíró szövetségi kapitányunk, érthető, hogy kitartanak mellette. Ha elküldik, azzal az MLSZ elismerte volna, hogy a szövetség hibázott.

Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője:

– Furcsállom, hogy Bernd Storck az andorrai bukás ellenére maradhatott szövetségi kapitány.

Politikustársánál bőbeszédűbb volt Or­bán Viktor mi­niszterelnök:

– Engem már kevés dolog lep meg, nem ma kezdtem az ipart, meg ezt a világot valamennyire ismerem be­lülről is. A nemzeti válogatott legutóbbi szereplése egy Moháccsal ér fel, de a helyzet annyival jobb, hogy a király nem fulladt bele a Csele-patakba, mert az MLSZ-nek továbbra is van vezetője. Szurkolok, hogy sikerüljön visszaszereznie azt, amit a vereséggel elvesztett a válogatott.

Egervári Sándor, ex-szövetségikapitány:

– Meglepődve hallottam, hogy mindkét posztján megtartották. De tiszteletben kell tartani az elnökség döntését. Nekem alapvetően az a véleményem, a két poszt nem összeegyeztethető. A hollandok elleni 8-1-es kudarc után én is felhívtam Csányi Sándort, és ahogy illik, benyújtottam a lemondásomat, amit esetemben szó nélkül el is fogadott.

Szövetségi kapitányok a Csányi-érában

Bernd Storck nem csak Csányi Sándor regnálása alatt a leggyengébb győzelmi mutatóval rendelkező kapitány: a legutóbbi tíz válogatottedző mind jobb volt nála. Puskás Ferencig kell visszamenni az időben, hogy olyan szövetségi kapitányt találjunk, aki alulmúlta Storckot: Öcsi bácsi kapitányként 1 győzelmet (25%) és 3 vereséget számlált.

Egervári Sándor (2010–13, 32 meccs)

Győzelmi mutató 50%

Döntetlen 25%

Pintér Attila (2013–14, 5 meccs)

Győzelmi mutató 40%

Döntetlen 20%

Dárdai Pál (2014–15, 7 meccs)

Győzelmi mutató 57.1%

Döntetlen 28.5%

Bernd Storck (2015–?, 21 meccs)

Győzelmi mutató 28.5%

Döntetlen 33.3%

Olvasóink szavaztak!

Jó döntést hozott az MLSZ, hogy Bernd Storck maradt a labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya?

Igen - 30%

Nem - 56%

Ki az a Bernd Storck? - 14%

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek