– A szüleim hosszú évek óta rajongói a veszprémi kézilabdának, ezért természetesen ott lesznek a BL-döntő négy meccsén – árulja el Ramóna. S mivel a színésznőt gyengéd szálak fűzik Lékai Mátéhoz, a bakonyi csapat válogatott irányítójához, érthető, hogy az X-Faktor csinos műsorvezetője is repülőre ült egy 15–20 tagú szurkolócsoport tagjaként. A magyar bajnok egyébként a szakértők szerint a végjáték legerősebb együttesét, a francia Paris SG-t fogta ki az elődöntőben, ám erre is megvan a válasza.
– Ezen a szinten képtelenség könnyű ellenfelet találni, az FC Barcelona és a Vardar Szkopje legalább annyira ütőképes, mint a francia együttes. Különben is, a mieink már negyedszer játszhatnak a Final Fourban, ezért rendkívül rutinosak.
Sőt Rami szerint az sem számít, hogy a PSG az idei csoportmeccseken kétszer is legyőzte Nagy Laciékat. S, hogy milyen jótanácsokkal látja el kedvesét, Mátét?
– Sohasem szólok bele abba, mit tegyen a pályán, mert ahhoz ő ért igazán, amint az is természetes, hogy ő sem tesz megjegyzést az én munkámra.
Úgy tippel, előbb a franciákat, majd a vasárnapi aranymeccsen – legyen az ellenfél a Barcelona vagy a Vardar – is verik Lékaiék, azaz a győri női BL-diadalt a veszprémi férfiak első helye követi.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.