Sport

Kajak: három dudás egy szegedi csárdában

(szabó)

Létrehozva: 2017.06.17.

Mivel jó pár klasszis kajakosnő idén nem versenyez – például az ötszörös olimpiai bajnok Kozák Danuta hamarosan szül –, a többség lázasan keresi ideális társait. Úgy fest, az olimpiai bajnok Szabó Gabriella, továbbá két világbajnok, Kárász Anna és Vad Ninetta meg is lelte. A három versenyző ugyanis a szegedi Maty-ér vizén együtt edz az Angliából tíz év után hazatért Simon Miklóssal, illetve Kovács László irányításával.

– A múltban jómagam készítettem fel két olimpiai bajnoknőt, Szabót és Kozákot – emlékeztet Simon. – Hazatérési terveimről hallván tavaly ősszel hívott Vad, azt kérdezte, átvenném-e a felkészítését. Májusban Szabó érdeklődött, mivel korábban közös megegyezéssel elhagyta a szlovákiai Likér Péter edzőt. Mindkettejüknek igent mondtam.

A Vasassal és Szegeddel is szerződött Simon így került időlegesen Maty-érre, ahol Kárász trénere, Kovács közölte vele, mivel betegsége miatt külföldre nem szívesen utazik edzőtáborozni Kárásszal, fogjanak össze.

– Így csatlakozott az év elején Kárász, aki visszatérő vállfájdalmai miatt egyelőre egyesben verseng – folytatja Simon. – Szabó Gabi Fazekas-Zur Krisztinával ül össze párosban, Vad pedig azzal a Takács Tamarával, akit Fábiánné Rozsnyói Kati, a Vasas másik szakvezetője készít fel.

A három klasszis szegedi készülődése során ideális az összhang, bár Simon azért elárulta, néha le kell ülnie velük tisztázni bizonyos dolgokat.

– Mindhárman erős egyéniségek, van saját elképzelésük a kajakozásról. Sohasem döntök hatalmi szóval, mert az nem az én módszerem, mindent megbeszélünk közösen.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146195_auto_resized.jpg
origo.hu

UFO-k miatt riasztották a segélyhívót, a rendőrök sem hittek a szemüknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27221_resized.jpg?avcount=1713600612
origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146291_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132777_auto_resized.jpg
ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146193_auto_resized.png
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ideje végképp eldöntenünk, hogy tényleg akarunk-e mai nyugati és európai ország lenni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27234_resized.jpg?avcount=1713600612
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713600612
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713600612
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja