Fábiánné megtalálta Kovács Kati utódát

Fábiánné megtalálta Kovács Kati utódát

utazás
PUBLIKÁLÁS: 2017. május 19. 10:15
(szabó)

Fábiánné Rozsnyói Katalin újfent gyémántra  lelt. Csiszolgatja is rendesen: Takács Tamara, a Vasas kajakosa – merthogy róla van szó – a minap gyakorlatilag összezúzta a hazai élmezőnyt mind ötszáz, mind ezer méteren. De nemcsak hogy tehetséges, igazán bevállalós is a maratoni távon ifi világbajnoki címmel büszkélkedő húszéves lány, aki dél-afrikai edzőtáborozása során védőháló nélkül évődött a cá­pákkal, ráadásul oroszlánt is etetett.  

Fábiánnéban egyébként kicsit meghűlt a vér, amikor meg­tud­ta, hogy Tamara Dél-Afriká­­ban milyen társaságban úszkált.

– Ezenkívül arra is figyelmeztettem, hogy ha kocsiba ül, óvatosan bánjon a gázpedállal – mondja Kati néni. – E tekintetben Janics Natasára emlékeztet, a Kínában dolgozó háromszoros olimpiai bajnoknő is a sebesség megszállottja.

A világ egyik legkiválóbb ka­jakos szakemberét egyébként egy másik háromszoros ötkarikás aranyérmesre emlékezteti Tamara.

– A korábbi, kezem alatt dolgozott kiválóságok közül Kovács Katalint idézi fel bennem – vallja meg a szakember, aki szerint különleges lesz a 2017-es idény, ugyanis a honi hölgyek mezőnyéből egyelőre hiányzik a nagyágyú Kozák Danuta, Homonnai Luca, Csipes Tamara és Kárász Anna is, viszont Szabó Gabi, Fazekas-Zur Krisztina, Vad Ninetta sem akárki, ők hárman vállalják a harcot a feltörekvő fiatalokkal, köztük Tamarával.

– Tamara ötszázas versenyző, de indítom ezren is, hogy megfelelő fizikai alapokra építkezhessünk. Bár az első idei rangsorolón kettős győzelmet aratott, de a szegedi Világkupa lesz az igazi erőfelmérő.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.