Öt Guinness-rekordra büszke a magyar csapat

Öt Guinness-rekordra büszke a magyar csapat

egyetem
PUBLIKÁLÁS: 2017. április 22. 17:00
A Face Team Akrobatikus Sport Színházat sokan a 2012-es Britain’s Got Talentből ismerik, pedig azóta is sok sikert ért el, nemrégiben például öt Guinness-rekordot állított fel.
(t)

Az akrobatikus sportszínház története 2003-ra nyúlik vissza, amikor Takács Áron megnyerte a Nike kosárlabda free­style versenyét. Nem sokkal ez­után a tatai Eötvös József Gimnázium igazgatója felkérte Áront, hogy lépjen fel az Eötvös-napon freestyle bemutatójával. Áron szólt néhány barátjának, hogy csináljanak közösen egy nagy show-t. Így született meg 2004-ben a Face Team, amely külföldön hamar népszerű lett.

– A kitörést és a talpon maradást annak köszönhetjük, hogy a folyamatos versengés, az igény a megújulásra hajt minket előre – mondta Döbörhegyi Balázs, a csapat menedzsere.

–  Jelenleg tizenöt tagból áll a külföldre járó csapatunk, melyet tizenegy akrobata és négy labdazsonglőr alkot, tizenhéttől harminckét éves korig, egy részük tanul, a másik dolgozik, és vannak még pro­fesszio­nális Face Team-fellépőink is. Az öt Guinness-rekord felállításának a Testnevelési Egyetem kosárlabdacsarnoka adott otthont, próbálták azokat a rekordokat kiválasztani, amelyekkel alapból is foglalkoznak. Ismertségüket persze nem csak a rekordoknak köszönhetik, YouTube-videójukat több mint huszonhat­millióan látták, ennek ellenére még nem figyelt fel rájuk a Turisztikai Ügynökség vagy bármilyen „visit Budapest szervezet”, a visszajelzések azonban azt mutatják, hogy sok amerikai turista ennek a videónak a hatására érkezett Budapestre.

– A közeljövőben szeretnénk még több Guinness-rekordot megdönteni – folytatja Balázs –, és minél több nívós helyen fellépni. Konkrét célunk a kínai cirkuszfesztiválról jó eredménnyel hazatérni.   

Méterek, passzok, másodpercek

1. Ujjról pörgetve, legmagasabbra feldobott kosárlabda ujjra történő elkapása (4,62 mé­ter).2. Egy perc alatt a legtöbb, trambulinról történő zsákolások száma, egy maximum 5 fôs csapat által (39 zsákolás).3. Legmesszebbről, mini trambulinról, szaltóval végrehajtott szabályos zsákolás (6,18 méter).4. A leghosszabb ideig gitár nyakán pörgő kosárlabda, miközben a rekordkísérletet végrehajtó személy játszik a hangszeren (13,23 másodperc).5. Legtöbb, két játékos között kivitelezett, ujjról ujjra pörgő kosárlabdapasszok száma (12).
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.