Kétszáz méterrel a cél előtt drámai pillanat szemtanúi lehettek a múlt hétvégi London Maraton nézői. David Wyeth amatőr futó rosszul lett, kis híján elájult. Többen elsuhantak mellette, de Matthew Rees, nem törődve a saját idejével, David hóna alá nyúlt.
Nemcsak hogy nem hagyta összeesni a számára amúgy idegen futótársát, hanem gyakorlatilag bevonszolta a célig. Közben egy szervező is a segítségére sietett, de igazából a walesi Matthew-nak köszönhető, hogy David teljesíteni tudta a 42 kilométeres távot. Kettejük története bejárta a világsajtót, utólag kiderült, hogy David számára becsületbeli ügy volt a verseny, ugyanis annak a hospice háznak gyűjtött adományokat, ahol meghalt a nagybátyja.
– Célba kell érnem, célba kell érnem, ezt ismételgette, amikor a vállamra vettem – nyilatkozta Matthew az egyik walesi lapnak, aki azt is elárulta, hogy az ő története sem hétköznapi. – Két évvel ezelőtt a depresszió és a szorongás miatt vágtam bele a futásba.
Történetük megható, de nem egyedi.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.