Michelisz: Hajlok az apás szülésre - interjú

Michelisz: Hajlok az apás szülésre - interjú

Michelisz Norbert
PUBLIKÁLÁS: 2017. április 01. 10:15
<p>Hiába rajtol jövő héten a túraautó-vb, debütál saját csapata a TCR-sorozatban, Michelisz Norbert gondolatai  hamarosan érkező kislánya körül forognak. A babaszoba már berendezve várja Mirát, aki a pilóta reményei szerint úgy fog időzíteni, hogy édesapja is jelen lehessen a születésénél.</p>
csb

Apás szülést terveznek a feleségével?

Először is bízom benne, hogy nem pont a versenyhétvégémen érkezik meg a lányom, mert nagyon szeretnék Johanna mellett lenni a kórházban. Azt viszont még nem döntöttem el, hogy a szülőszobába is be akarok-e menni. Eleinte inkább ódzkodtam tőle, most meg afelé hajlok, hogy ott a helyem. Már alig várom, hogy a kezemben tartsam a kicsit – mondta csillogó szemmel a WTCC vb-4. helyezett pilótája. 

Otthon minden készen áll a baba érkezésére?

Már február elejére megvoltunk vele. A gyerekszobát a régi szimulátoros kuckómban rendeztük be, így a gépet el is ajándékoztam egy barátomnak. Az uralkodó szín a fehér, de persze bőven vannak lányos díszítő motívumok. 

A tesztelések, a saját csapata szervezése és a szimulátoros vállalkozása mellett maradt egyáltalán ideje, hogy segítsen a párjának a készülődésben?

Ez természetesen prioritást élvezett. Minden orvosi vizsgálatra elkísértem, mert semmiről sem akartam lemaradni. Emellett együtt jártuk a boltokat, a bútorokat végül Johanna választotta ki, én meg összeszereltem, de babakocsiból azt vettük meg, amelyik nekem tetszett.

Nem sokat alhatott az utóbbi hónapokban.

Óriási alvásdeficitem van, de legalább trenírozom magam a baba érkezésére. A vállalkozásaim beindítását nem túl jól időzítettem, hiszen versenyzőként is fontos idény előtt állok, de nem akarok később azon keseregni, elszalasztottam egy jó lehetőséget. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.