Szekeres Sándor gödöllői sportember a veresegyházi piacon téblábolva az egyik standnál egy serlegre lett figyelmes.
– Az egyik ócskásnál észrevettem egy régi kupát. Az árus 3-4 ezer forintot kért érte, de kicsit sokalltam az árat – meséli a Borsnak Szekeres. – Aztán a feleségemmel arról beszélgettünk, biztosan fontos díj lehet, egykori motorversenyző apukámnak is van hasonló, ezért visszamentem, és alkudozás után ezer forintért elhoztam.
Később derült ki, hogy a díjat Kovácsi Aladár, az 1952-ben olimpiai aranyérmes magyar öttusacsapat tagja ajánlotta fel a szövetség megalakulásának 40. évfordulójára. A másfél kilós serleg talpára az összes addigi országos bajnok nevét bevésette. A kupát 1988-tól minden évben megkapta az egyéni férfi győztes, akinek neve felkerült a bajnokok listájára. Mígnem a 2000-es évek elején lába kelt az ereklyének.
Jules Rimet Kupa: az első focivébét megszervező francia sportvezetőről elnevezett trófeát annak szánták, aki háromszor elnyeri. Ez a braziloknak 1970-ben összejött, ám ellopták tőlük, és azóta sem került meg.
Red Bull: ismeretlenek egy terepjáróval áthajtottak az F1-es Red Bull-csapat Milton Keynes-i főhadiszállásának üvegajtaján 2010-ben, és 60 díjat elvittek. Egy részük egy közeli tó mélyéről került elő.
Azt senki sem tudja, hogy milyen utat járt be a kupa az ócskapiacig, mindenesetre Szekeres bevitte az öttusaszövetségbe, ahol kifizették a vételárat, és ajándékokkal köszönték meg, hogy visszaszerezte.
– Akkoriban egynapos volt az öttusa, ezért a KSI-pálya raktárában előző nap elhelyeztük a szükséges eszközöket, köztük a kupát is – elevenítette fel Pécsi Gábor, a szövetség egykori technikai igazgatója.
– Megdöbbentünk, amikor a bajnokavatásra készültünk, és a nagy becsben tartott vándordíjat nem találtuk. A korábbi díjátadók fotói alapján újat csináltattunk, az azonban mégsem az igazi volt. Nagy a boldogság, hogy előkerült az eredeti serleg.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.