Sasmajommal riogatja a Fradi a gyerekeket

Sasmajommal riogatja a Fradi a gyerekeket

kabalaállat
PUBLIKÁLÁS: 2017. március 13. 08:15
<p>Bemutatkozott a legeslegújabb Fradi-sas. Ami félig majom. Örülhetnek az újpestiek.  </p>
Bors

A Fradinál szeretik azt gondolni, hogy professzionálisan működő klub az övék, de hogy mennyire nem az, azt tökéletesen példázza, amit a kabalaállatukkal művelnek. 

2015-ben lefokozták a régit, mondván, túl agresszív kinézetű, ők kedves, gyerekbarát figurát akarnak. Azzal nem törődtek, mit szólnak majd a cseréhez a szurkolók, akik ezek után persze akkor is utálták volna az újat, ha az nem bohóctréfába illő csúfság. De az volt. A népharag elhessegette. Akkor jött az ötlet, hogy mondják meg a drukkerek ôk milyet akarnak, így aztán pályázatot írtak ki, de csak gyerekek rajzait fogadták el (már akiét: egy kislányét kizárták, mert az hasonlított a régi madárra).

Mindenesetre a Haladás elleni meccsen ott volt a lelátón a legújabb, más kérdés, hogy ebben sincs sok köszönet. A győztes pályaművet bizonyos Nagy Tamás készítette, de aligha egy sasmajom hibriddel akarta ledöbbenteni a fradistákat. Márpedig a jelmez tényleg olyan, mintha egy madár meg egy csimpánz szerelméből született volna. Az állat fején látszik, hogy fióka még, ez alapján gondolni, hogy a végtagjai végén látható barna pamacsok tollpihék akarnak lenni, nem pedig ocsmány szőrzet.

Csípős

Kicsit sűrűbben avathatnának fel új kabalákat. Minden alkalommal napokig nem bírom letörölni a mosolyt a képemről. Varga T. Róbert

– Ott szurkol melletted a lelátón, szó́rakoztat, igazi partnered lesz– így indokolta két éve a Fradi az új kabala bevezetését. Abban nem tévedtek, hogy az új madárral szórakoztatni fognak. Mert amit művelnek, az maga egy vicc. 

A csapat legalább szárnyalt

Ha a kabala nem is, a csapat szárnyalt szombaton az Üllői úton: 3-1-re verte a Haladást. Moutari már a 14. másodpercben betalált, Gera büntetőből volt eredményes, míg Böde csodás szóló végén szerezte meg 100. találatát Fradi-mezben.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.