Sport

Federer: Amíg jó utazgatni, folytatom

tr

Létrehozva: 2017.03.26.

Forrás: AFP

Roger Federer januárban győzött az Australian Openen, öt év után tudott me­gint Grand Slam-tornát nyerni. A múlt hétvégén pedig Indian Wellsben nyert, a két jó eredménnyel immár a hatodik helyre jött fel a világranglistán, ami azt jelenti, hogy Wimbledonban a nyolc között emelik ki. 

Az elmúlt évek gyengébb szereplései és a sérülések nem szegték kedvét az egykori svájci világelsőnek – aki karrierje során 18 Grand Slam-versenyen diadalmaskodott –, csupán szüksége volt egy kis kiengedésre. A folytatást azonban továbbra sem a sikerektől teszi függővé, hanem attól, hogy mennyi kedve van teniszezni, a világot járni.

– Amíg jó elutazni hazulról, addig folytatom – nyilatkozta a GQ magazinnak a 35 éves klasszis, aki feleségével, Mirkával és négy gyermekükkel – két ikerpárt nevelnek együtt – egy csendes, eldugott svájci villában élnek.

 – Egyelőre az a helyzet, hogy ha indulnom kell, jó szívvel te­szem. Boldogan csomagolok, örömmel lépek ki a ház ajtaján, és várakozva ülök fel a repülőre. Ismerek sok teniszezőt, aki már unottan teszi meg ugyanezeket a lépéseket. Na, az ő karrierjüknek már vége. Amint én is azt érzem, hogy in­kább otthon maradnék, vissza fogok vonulni.

Federer helyzetét nagyban megkönnyíti, hogy párja, Mirka ma­­ga is teniszező volt, ké­sőbb pedig az ügyeit intézte. Most édesanyaként és feleségként mindent elkövet, hogy Rogernek csak a teniszre kell­jen figyelnie, viszont ha igény­li, vele legyenek a gyerekek, ezért sok tornára magukkal viszik a kicsiket. 

Bármeddig is folytatja a tenisz történetének egyik legnagyobb legendája, jót tesz a sportágnak a jelenléte, hiszen ő az, aki tényleg a sírból is vissza tud jönni, akár egy meccsről, akár a karrierjéről beszélünk.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek