Ellenfélként indult a londoni olimpián, majd egymásba szeretett két női ökölvívó. A brit Nicola Adams a sportág klasszisa, súlycsoportjában az eddigi két ötkarikás játékokat megnyerte. Amikor hazájában a dobogó legfelső fokán állt, balján megpillantotta az amerikai Marlen Esparzát. Egyből megtetszett neki, ám kapcsolatuk nem ott, hanem egy coloradói edzőtáborban kezdődött. Azóta kicsattannak a boldogságtól, együtt készülnek profi karrierjük elindítására, bár azt mondják, egymás ellen nem lépnek ringbe.
– Soha nem mérkőzünk meg egymással. Párszor kesztyűztünk edzésen, de azt se komolyan – fogalmazott a 34 éves Adams, aki nagyon izgul a hivatásosak között ma debütáló, tőle hét évvel fiatalabb párjáért.
– Idegesebb vagyok Marlen összecsapása, mint a sajátom miatt – tette hozzá az április 8-án, Manchesterben kötelek közé lépő brit klasszis. A felkészülési időszak sokat kivesz mindkettőjükből.
– A tréningek miatt nem volt túl sok időnk egymásra. De ez normális ebben az időszakban. A szerelem mindent legyőz – mosolygott Nicola, aki nemcsak sportkarrierjével, hanem másságának felvállalásával is inspirálja az embereket.
– Egy lány odajött hozzám, és azt mondta: kix-bokszra jár, példaképnek tekint, miattam vállalta fel ő is a szexualitását. Úgy gondolom, a sportban nem számít, kihez vonzódsz, egy a fontos, hogy legyőzd a másikat – zárta a kétszeres olimpiai bajnok bunyós. Munkatársunktól
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.